Gazdaság

Biztonságot ígértek a Zsolnaytól elcsábított dolgozóknak, de bajban van az új cég

Úgy tudni, többek a májusi fizetésüket sem kapták meg, a NAV-nál pedig végrehajtás van folyamatban.

Súlyos gondokkal küzd az a cég, amit a pécsi önkormányzat azért alapított, hogy átvegye a termelést a Zsolnay-gyár esetleges felszámolása esetén – írja a Magyar Nemzet. A Ledina Épületkerámia Kft. korábban 118 dolgozót csábított át a Zsolnay Zrt.-től, de a gyárat nem sikerült megszereznie.

A város vezetése azt mondta, nem a gyár megszerzésére, hanem a megmentésére tettek kísérletet, de a „kerámiaháborúban” a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosa, a svájci állampolgárságú Bachar Najari tudott felülkerekedni, és a sikertelen felszámolási kísérletet követően azóta is működik a Zsolnay-gyár.

A Ledina Épületkerámia Kft. azóta magánkézbe került. Az átcsábított dolgozóknak a cég, illetve a pécsi önkormányzat ígéretet tett, hogy biztonságot és kiszámítható fizetést nyújt számukra, ám a munkabérekre a kft.-nek azonnal kölcsönt kellett kérnie egy önkormányzati cégtől, és a finanszírozás azóta is akadozik. Az alkalmazottak közül többeknek még a májusi fizetését sem utalták át, a cég vezetője, Erdei Viktor péntekre ígért pénzt a lap értesülése szerint.

Márciusban kiderült, hogy a Ledinával szemben végrehajtási eljárást indított a NAV. Erdei ezt technikai problémával magyarázta, azt mondta, egy járulékbefizetés maradt el, amit már rendeztek. A NAV honlapján elérhető adatok szerint viszont hatályos a márciusban indított végrehajtási eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik