Gazdaság

Az eper ára rácáfol a fagyos várakozásokra

A KSH legfrissebb jelentése szerint áprilisban a mezőgazdasági termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg a tavalyit. Ezen belül a növényi termékek ára átlagban 1,2 százalékkal csökkent, míg az élő állatok és állati termékek ára 14,5 százalékkal növekedett.

2017 áprilisában 2016 áprilisához képest:

  • A gabonafélék ára 2,2 százalékkal emelkedett.
  • A gyümölcsök ára 8,4, a zöldségféléké 1,8 százalékkal növekedett. Az előbbi termékcsoportban megkezdődött az eper értékesítése, termelői ára 36 százalékkal drágább volt.
  • A burgonya ára 9,1 százalékkal csökkent.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 12, az állati termékeké 20 százalékkal emelkedett.
  • A vágósertés ára 35 százalékkal nőtt.
  • A vágóbaromfi ára 1,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a vágótyúkfélék ára 1,4 százalékkal mérséklődött.
  • A tej ára 26 százalékkal emelkedett, és újra elérte a 2014 végén mért szintet.

Arra voltunk kíváncsiak, vajon a mostani fogyasztói árakban mennyire tetten érhetőek a korábbi kiugróbb termelőiár-változások, ezért böngésztünk egy kicsit az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Piaci Információs Rendszerében. Amit találtunk, az alapján úgy tűnik, a vizsgált termékeknél idén a termelők és a fogyasztók is jól járhatnak az árakkal.

Gyümölcs

Ha a budapesti fogyasztói piacok belföldi gyümölcsárait vesszük, az látszik, hogy az alma (289 forint és 349 forint között) szinte minden vizsgált helyen drágább (0-50 százalékkal), mint egy éve. A cseresznye (648-980 forint) és a meggy (598-780 forint) azonban olcsóbb lett (20-25 illetve 23-40 százalékkal).

Az eperről azt írta a KSH, hogy a termelői ár 36 százalékkal lett drágább áprilisban – a múlt heti fővárosi piaci adatok alapján a drágulás hatása nem mindenhol látszik a fogyasztói árakon (0-25 százalék), így 880-980 forintért kínálták kilóját.

A vidéki fogyasztói piacokon az alma hol olcsóbb, hol drágább lett, 250 és 349 forint között kínálták típustól függően (árváltozás -35-től +52 százalékig), akárcsak a cseresznye, mely 700 és 1200 forint közötti áron ment (árváltozás: -15-től +27 százalékig). A meggy 16-18 százalékkal került kevesebbe, mint tavaly (ez 400 és 700 forint közötti árat jelent). Vidéken az eper ára vagy maradt vagy csökkent (6-33 százalékkal), így 600 és 990 forint volt elérhető.

A 11 budapesti üzletlánc átlagárait feltüntető táblázatban nincs összehasonlító adat tavalyhoz képest, és a cseresznye és meggy árai is hiányoznak. Mindössze annyit lehet kihámozni, hogy az almát (368-474 forintig) és az epret (1229 forint) is drágábban kínálták, mint amennyiért a piacokon meg lehetett venni múlt héten.

Az látszik, hogy az idénygyümölcsök fogyasztói árainál egyelőre nem érzékelhető a fagykár miatt jósolt jelentősebb növekedés. Az eddigi gyümölcsárak úgy tűnik, inkább azt igazolják, amit korábban a szakértő mondott lapunknak: valószínűleg nem lesz nagyobb drágaság, mint tavaly, amikor szintén fagyott.

Fotó: MTI / Balázs Attila

Burgonya

A vizsgált budapesti piacokon 169 és 268 forint között adták a burgonyát (összehasonlító ár nincs, típushiány miatt), a vidékieken pedig 140 és 240 forint között (árcsökkenés 5-18 százalék), tehát a termelői árak áprilisi mérséklődése (átlag 9,1 százalék) van, ahol látszik a fogyasztói árakban is. A boltláncokban a piaci áraknál drágább, átlagosan 275 forint volt a burgonya múlt héten.

Sertés

A vágósertés termelői ára 35 százalékkal nőtt áprilisban éves szinten. Mivel az AKI adatbázisában csak a boltláncok átlagos aktuális fogyasztói ára található meg (1203-1299 forintig, combtól a tarjáig), ebből nem tudtunk következtetéseket levonni. Viszont a KSH legfrissebb jelentése szerint az élelmiszerek közül a sertéshús fogyasztói ára emelkedett a legjobban májusban éves szinten, igaz nem 35, hanem „csak” 14,8 százalékkal. Tegyük hozzá: annak ellenére, hogy 27-ről 5 százalékra csökkent januártól az áfa.

Tej

Kiemelkedő volt még a tej termelői árának növekedése (+26 százalék) – ezzel, mint a KSH megjegyezte, újra elérték a 2014 végén mért szintet.

A fogyasztói árakban még nem tükröződik mindez, a KSH legalábbis alig érezhető (1,1 százalékos) emelkedést mutatott ki májusban. Az AKI adatai szerint átlagban 251-273 forintért lehetett mostanában tartós tejet venni a budapesti és Pest megyei üzletláncokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik