Gazdaság

Alakul a gabonapara Magyarországon

A csapadékhiány miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona teremhet az idén - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Vancsura József közölte, az országban átlagosan mintegy 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, és emiatt több helyen is – az aszályos területeken – már kényszerérés tapasztalható.

Ha nem lesz hűvösebb az időjárás és csapadékosabb, több helyen már Péter-Pál napja előtt megkezdődhet az árpa betakarítása az országban

– mondta.

Hozzátette, az őszi búza aratása a július 5. és 10. közötti helyett már június végén megkezdődhet.

Mindez azt jelentheti, hogy a múlt évi 5 millió tonnás össztermés 4 millió tonna körül lehet 2017-ben – mondta a GOSZ elnöke.

Kifejtette, mindez nem befolyásolja a búza árát, az ugyanis a világpiacon dől el.

A búzatermelőknek a tavalyi tonnánként 40 ezer forintos átlagos ár mellett mintegy 50 százaléka volt veszteséges. Az elnök szerint az idén a búzatermelők 70-80 százaléka lehet veszteséges, ha az időjárás nem fordul kedvezőre.

A búzatermesztőknek ugyanis ahhoz, hogy ne legyenek veszteségesek, és némi nyereség is keletkezzen, átlagosan 50 ezer forintos felvásárlási árra lenne szükségük tonnánként

– tájékozatott Vancsura József.

Óriási szamócapara van Magyarországon
30 százalékkal kevesebb lesz a termés.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik