Gazdaság

Bloomberg: Trump döntése fellendítheti a szén-dioxid-intenzív iparágakat

Trump döntésének azonnali hatása, hogy az USA-ban fellendítheti a szén-dioxid-intenzív iparágakat, például szénbányászat, szénenergia, és csökkentheti a keresletet a megújuló energiaszektor iránt – írta a Bloomberg.

A klímaegyezményből való kilépés technikailag ugyanakkor nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni, legalább három éves folyamatnak nézünk elébe, ami sok újabb érdekes kérdést is felvet. A téma valószínűleg kitüntetett helyet foglal majd el az Egyesült Államok 2020-as elnöki kampányában is, írták (a menetrend szerint 2020. november 4-re léphetne ki az USA egyezményből, miközben a következő amerikai elnökválasztás 2020. november 3-án lesz – a szerk.)

A fél világ nekiment Trumpnak a döntése miatt
A vezető nagyhatalmak még hisznek a tudományban és együttes erővel lépnek fel a klímaváltozás ellen.

Megvédi a munkahelyeket

A lap szerint a klímaegyezményből való kilépés kevésbé érinti az amerikai gazdaságot, arra nagyobb hatással van Trump belföldi gazdaságpolitikája. Trump szerint megvédi az amerikai munkahelyeket, ha megszabadul az egyezmény jelentette szabályozási tehertől, csakhogy a Párizsi Klímaegyezmény nem tartalmaz semmilyen kényszerítő mechanizmust a vállalásaikat nem teljesítő országokkal szemben.

Másrészt, ha a szénkitermelés fokozódna is, az egyáltalán nem jelentené a munkahelyek számának bővülését, ugyanis a folyamatok ebben az ágazatban is egyre inkább automatizáltak. A környezetvédők ugyanakkor figyelmeztetnek: a klímaegyezmény felrúgása egyenesen kedvezőtlen hatással lesz az USA gazdaságára, tekintettel a tiszta energiaforrásokba való befektetések várható elmaradására, írta a lap.

Rezsicsökkenést kínál

Trump azt ígéri, csökkenni fog az amerikaiak villanyszámlája, ha visszalép a klímaegyezménytől. Ezzel kapcsolatban a lap két forrást idéz, az egyik szerint, ha az amerikaiak teljesítik a vállalásaikat, az önmagában a lakossági villanyszámla 13-20 százalékos emelkedését eredményezheti 2035-re. Egy másik forrás viszont azt találta, hogy a növekvő energiahatékonyság ellensúlyozná a növekvő költségeket, így a villanyszámlák a kezdeti emelkedést követően inkább csökkenhetnek, csökkenhettek volna abban az esetben, ha az USA a megállapodás részese marad.

A lap szerint nem valószínű, hogy az egyezmény elhagyása önmagában közvetlen, kedvező hatással járna az Államok polgárainak villanyszámláira. Megjegyzik: Trump érvelése és lépése azt a vitát is háttérbe szoríthatja, amely Trump azon kampányígéretével kapcsolatos, miszerint véget vet Obama megújuló energiával kapcsolatos zöld szabályainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik