Gazdaság

Gyíkok miatt fizetnek rá a vasútvonal építésére

Hatalmas csúszás és költségtúllépés jellemzi a stuttgarti vasúti projektet, aminek még pár ezer védett gyík is adott egy kegyelemdöfést.

Óriási vasúti beruházásba vágott bele a német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn: a stuttgarti pályaudvart felújítanák, valamint 56 kilométer új vasútvonalat építenének. A Stuttgart 21 fedőnevű projektet a kezdettől csúszások és a költségek elszállása jellemezte amellett, hogy természetvédelmi és megtérülési aggályok is felmerültek.

A több milliárd eurós projektet végül azonban két védett gyíkfaj bonyolíthatja meg a Guardian cikke szerint.

Ugyanis a nyomvonalon veszélyeztetett homoki és fali gyíkok élnek ezrével, az építkezés pedig gajra vágná az életterüket. Az áttelepítésük iszonyat összeget, 15 millió eurót (4,66 milliárd forintot) emésztene fel a Stuttgart-Ulm-vonal mentén. A gyíkok áttelepítése komoly vitákat szült a környezetvédőkkel, így a projekt 18 hónapot csúszott eddig.

Az a terv most, hogy hálókkal módszeresen elkezdik begyűjteni a hüllőket, majd a cirka 10 kilométerrel arrébb lévő Undertürkheimba viszik őket. Itt pedig folyamatosan ellenőrzik majd, beilleszkedtek-e új környezetükbe. Mindez eléggé eurózabáló tevékenység, pedig a természetvédők szerint megelőzhető lett volna, hisz 2015 eleje óta tudni lehetett a gyíkpopulációkról.

A Stuttgart 21 projektre jellemző, hogy 1994-ben jelentették be hivatalosan a szándékot az építésre, de csak 2010-ben kezdődtek el a munkálatok. Az új vonal 2021-re készülhet el, a végösszeg akár a 10 milliárd eurót (3709 milliárd forintot) is elérheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik