Gazdaság

Még mindig anya a szülő, apa a fő kenyérkereső

Szinte mindenki egyetért abban, hogy a nőnek vissza kell térnie dolgozni a gyerekvállalás után, abban viszont már eltérnek a vélemények, hogy mikor tegye meg. Az online takarítóközvetítő Rendi legfrissebb, anyák napi nem reprezentatív felméréséből az látszik, hogy tízből ketten úgy vélik, akár a szülést követő 2 évben, vagy már a gyerek fél éves korától bármikor munkába állhat az anya, kétharmaduk viszont inkább a 3-5 év elteltét tartja ideálisnak.

A kutatásban arra is kíváncsi voltak, milyen kihívásokkal kell számolnia egy édesanyának.

Sajnos, háromból egy nő számolt be róla, hogy őt vagy közvetlen hozzátartozóját érte már negatív megkülönböztetés álláskereséskor az anyaság miatt – ismertette a a cég ügyvezetője, Csillik Timur.

Bár egyre többen állítják, hogy mindkét szülő majdnem azonos mértékben járul hozzá a családi kasszához, a válaszadók közel fele apát jelölte meg fő kenyérkeresőnek. Ettől függetlenül a családi pénzügyekbe és a döntésekbe való beleszólást illetően azonosak a vélemények. „Tízből kilencen úgy tartják, mindkét szülőnek közösen kell kezelnie a kasszát, és a többet keresőnek sincs nagyobb szava a családban” – emelte ki Csillik Timur.

Anyáé az otthoni munka nagy része?

Anyának és apának nemcsak a fizetése eltérő nagyságú, de a családi feladatokból is különbözőképpen veszik ki a részüket.

A miérteket ugyan nem firtattuk, de jól látszik, hogy tízből nyolc családban a nő marad otthon a lázas gyerekkel, 10 százalékban pedig csak a nagyszülőkkel együtt tudják megoldani az ilyen helyzeteket. A „fuvarozásból” és a leckeírásból viszont mindkét szülő kiveszi a részét. Tízből kilencen vélik úgy, hogy a szülőknek felváltva vagy együtt kell oviba, iskolába vinni a kicsiket, illetve a leckeírás és kikérdezés szintén közös feladat – tette hozzá a ügyvezető igazgató.

Az anyák napi felmérésben arra is kíváncsiak voltak, mi az, amire mindenképp egy anyának kell megtanítania gyermekét: a válaszadók kétharmada szerint elsősorban ilyen az illem, illetve az illedelmesség, valamint, hogy hogyan bánjon az idejével és a pénzzel a csemete. A felmérés tanulsága alapján viszont a későbbi gyereknevelési mintákat fele-fele arányban örököljük szüleinktől.

Anyának csak a házi munka után jöhet a pihenés

Szerették volna látni, a házi munkából ki mennyire veszi ki a részét. Bár a kutatásban egybehangzó vélemény, hogy a háztartásban élő családtagoknak közösen illene részt vállalni benne, a gyakorlatban tízből hat családra igaz, hogy alkalomszerűen besegít valaki anyának.

A felmérésben résztvevők szerint az édesanyák fontossági listáján az első helyen szinte minden esetben a család áll, ezt követi a háztartás, és csak azután jön a feltöltődés. Tízből mindössze ketten gondolják úgy, hogy a karrier is állhat az élen.

Hazafutunk, ha baj van

Arra is kíváncsiak voltak, vajon milyen gyakran mondjuk anyukánknak, hogy szeretjük. Bár nem csak a kimondott szónak van ereje, örömmel tapasztalták, hogy a megkérdezettek egyharmada az elmúlt héten legalább egyszer kiejtette a bűvös varázsigét. Az anyákhoz fűződő szoros kapcsolatot jól példázza az is, hogy a válaszadók fele napi kapcsolatban van édesanyjával. 15 százalékuk 2-3 naponta, és tízből egy azok aránya is, akik minimum heti egyszer igyekeznek sort keríteni legalább egy telefonhívásra.

A feltétlen bizalom jele, hogy háromból ketten felnőttként is édesanyánkhoz fordulunk, ha azonnali segítségre van szükségünk. Az apákkal viszont már nagyon más a helyzet: alig 3 százalékunk fordul édesapjához szorult helyzetben. Az anyukák után a házastárs, pár a legnépszerűbb „megmentő”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik