Gazdaság

1945 óta nem tapasztalt éhínség felé tart a világ

éhség (éhség, éhezés, éhínség, afrika)
éhség (éhség, éhezés, éhínség, afrika)

Az ENSZ nem rég hívta fel a figyelmet, hogy a II. világháború vége óta nem volt akkora éhínség a világon, mint ami jelenleg kilátásban van. Az UNICEF jelentése szerint Dél-Szudánban, Szomáliában, Jemenben és Nigériában jelenleg is mintegy 1,4 millió gyermeket fenyeget közvetlenül a súlyos alultápláltság. A júniusban beköszöntő száraz évszak további 368.000 gyermek életét veszélyezteti.

Egyre több gyermeket fenyeget az alultápláltság és betegségek Szomáliában

Szomáliában a 2011-es éhínség során 130 000 gyerek – mintegy felük még az éhínség hivatalos kihirdetése előtt – halt meg a súlyos alultápláltság, a kolera vagy akut hasmenés okozta kiszáradás következtében.

A helyzet jelenlegi súlyosságát mutatja, hogy idén januárban és februárban 35.400 gyermeket kezeltek súlyos alultápláltsággal az országban, amely 58 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Továbbá március 28-ig 18 400 kolerás esetet regisztráltak, míg 2016-ban összesen 15 600-at.

Jemen a világ legnagyobb élelmiszer-biztonsági veszélyhelyzetével néz szembe

Az országban két éve tart a háború, az UNICEF jelentése szerint 17 millió ember – a népesség több mint 65 százaléka – süllyed egyre mélyebbre a szegénységbe és létbizonytalanságba. Minden második ember kevesebb mint napi 2 dollárból él, és a családok mintegy 80 százaléka eladósodott vagy kér kölcsön, hogy élelmiszert vásároljon a gyermekeknek.

A háború két évében – 2015. március 26. és 2017. február 28. között – az UNICEF adatai szerint legalább 1546 gyermeket öltek meg, és 2450-et nyomorítottak meg. A súlyos alultápláltságban szenvedő gyermekek száma megduplázódott 2014 óta, közel félmillió gyermek éhezik jelenleg az országban, de mintegy 10 millióan szorulnak humanitárius segítségre.

Dél-Szudánban hivatalosan is éhínség tört ki

A száraz évszak beköszöntével mintegy 5 millió dél-szudáni ember maradhat biztonságos víz- és élelmiszerellátás nélkül. Idén februárban is folytatódtak a harcok a Felső-Nílus környékén, ami hatására jelenleg közel 16 000 ember kényszerült elhagyni lakhelyét, és indult el Szudán irányába.

Az UNICEF jelentése szerint az országban több mint 250 000 gyermek szenved a súlyos alultápláltságtól, de a lakosság mintegy felét fenyegeti élelmiszerhiány. A fegyveres konfliktusok következtében közel 2 millió embernek kellett elhagynia a lakhelyét, így az ország nehezen elérhető pontjaira szorultak.

Nigériában a Boko Haram miatt alakult ki humanitárius válság

Mintegy félmillió gyermeknek kell szembenéznie a Nigériában kialakult éhínséggel, és közülük majdnem 80 ezret közvetlenül is fenyeget az éhhalál. Nigéria északkeleti részén a Boko Haram terrorszervezet miatt alakult ki a súlyos válság. A térségben a víz infrastruktúra mintegy háromnegyede megsérült vagy teljesen lerombolódott.

Továbbgyűrűző válság

Az éhínség és a humanitárius válsághelyzet Afrika több országát is fenyegeti, különösképpen Djibouti, Etiópia és Kenya országokat. A dél-szudáni menekültválság további terheket ró Ugandára, és a Csád-tó térségében is egyre többen kényszerülnek lakhelyük elhagyására.

Az UNICEF számításai szerint a júniusban beköszöntő száraz évszakig nagyjából 255 millió amerikai dollárra lenne szükség a helyzet stabilizálásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik