A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint az általa vezetett intézmény kivételesen sikeresen működött 2015-ben, mert a kormány és a jegybank stratégiai szövetségben, összehangoltan, koordináltan tevékenykedett. Matolcsy György a parlamentben beszélt az MNB üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában.
Szerinte Magyarország bizonyította, hogy lehet olyan állami intézményeket működtetni, amelyek szabályozzák a piacot, de levegőhöz is engedik a vállalkozásokat, segítik a növekedést és a foglalkoztatást, de nem avatkoznak be olyan módon az üzleti életbe, amely gátolná annak önállóságát.
Úgy vélte, a jegybank konzervatív politikával, de kreatívan, innovatívan használta a jegybanki eszköztárat.
A jegybanki alapítványoknak juttatott forrásokat kifogásoló ellenzéki bekiabálásra reagálva Matolcsy György rögzítette: az MNB “az összes programjával együtt 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is ezermilliárd forintot ad vissza Magyarországnak”.
Az MNB elnöke szólt arról is, hogy a brókerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re. Először a Buda-Cash, majd a Hungária, majd a Quaestor nevű csalárd cég “dőlt be”, mert a jegybank új vizsgálati módszerével megtalálta a 10-15 éve “felhalmozott trükköket”, amelyek révén sok százmilliárdot vettek el az emberektől – mondta.
Úgy fogalmazott: ami történt, “egy olyan nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”.
Matolcsy György ezt úgy magyarázta, hogy az MNB megtalálta volna a csalárd brókercégeket, mert már ott voltak a cégeknél, de nem mindegy, mikor. Nem mindegy, hogy január-márciusban találták meg vagy májusban – mondta.
Szerinte azért találták meg 2015 elején, mert “valakik a Magyar Nemzeti Bankot szerették volna felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsenek Magyarországon 2015 áprilisára”. Hozzátette: ez a bankpánik be is következett: négy városban, négy órát tartott. Mondhatnánk, hogy nem sok, de sokkszerű volt az, hogy “egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt” – közölte.
Az MNB elnöke szerint a jegybank azonban úgy működött, hogy ez ne következhessen be.
Hangsúlyozta, 15 hónappal az MNB és a pénzügyi felügyelet integrációja után leleplezték a csalásokat, “a jegybank nem felelős, hanem a jegybank leplezte le a csalásokat”.
(MTI)