Belföld

Eltűnt Matolcsy megtakarítása, már csak a havi ötmilliós fizetése maradt

Közzétették a képviselők és a miniszterek vagyonnyilatkozatait, ebből derült ki többek között az, hogy Orbán Viktor vagyona csökkent, 742 ezer forint van a miniszterelnök számláján. Ebben a cikkünkben részletesen foglalkoztunk a többi politikus vagyonnyilatkozatával is, érdemes beleolvasni, Lázár autót vett, Szijjártó pedig egy forintot se törlesztette.

Matolcsy vagyonnyilatkozatával viszont még nem foglalkoztunk, így ezt most pótolnánk.

A jegybankelnöknek tavaly még 2,4 millió forint volt a számláján, más jogcímen fennálló követelése 61 millió forint volt, mostanra viszont nem maradt semmije.

Sőt, Matolcsy megvált a tavaly 43 millió osztalékot termelő Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet száz százalékos tulajdonrészétől is. A jegybanki alapítványoktól sem vesz fel többé jövedelmet, amit pedig tavaly még jótékony célra fordított.

Egy balatonakarattyai ingatlan és ötmillió forintos havi fizetés maradt neki, plusz évi 495 ezer forint cafeteria és havi 14 forint étkezési jegy. Ezen felül külföldi útjai során 20 ezer forintos napidíjban is részesül.

A jegybankelnök vagyonnyilatkozata szerint már nem él vele egy háztartásban felesége, Matolcsy Gyöngyi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik