A kormány hosszabb távon azt szeretné elérni, hogy tovább mérsékelje a munkát terhelő járulékokat, adókat, – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságíróknak egy Budapesten megrendezett nemzetközi kamarai tanácskozáson.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) meghívására csütörtökön Budapesten ülésezett az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének (Eurochambres) elnöksége.
Varga Mihály kiemelte: a kabinet szerdán egy olyan beszállítói program elindításáról tárgyalt, amely azt célozza meg, hogy a következő években a magyar nagyvállalatok, illetve az itteni multinacionális cégek képesek legyenek jelentős számú magyar kis- és középvállalkozást (kkv) bevonni a beszállítói hálózatukba, és lehetőség szerint ezeket a kkv-kat a nemzetközi piacra is kivinni, ott sikerrel szerepeltetni.
Varga Mihály megerősítette: a tavaly novemberi megállapodás is segíti a magasabb növekedési ráta elérését. Mint írtuk a Pioneer szakértője szerint jó esély van a 4 százalék feletti növekedésre.
