Gazdaság

Matolcsyék felélték az ország devizatartalékainak ötödét

A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban elköltötte az ország devizatartalékának ötödét. Ez közel 6 milliárd eurót jelent, még 24 milliárd euró van a párnacihában – írta az Index.

Csak decemberben 767 millió euróval csökkent a tartalék, de ez még mindig semmi a márciusi 4,16 milliárdos mínuszhoz képest.

Az MNB szerint a tartalék részben a devizahitelek forintosítására ment el, részben az államadósság belső finanszírozása. A forintosítás mellett tehát elsősorban az Államadósság Kezelő Központ és a Magyar Államkincstár devizaműveletei apasztották a pénzt.

Mindazonáltal az MNB számításai szerint hiába csökkent nagyon jelentősen a tartalék, még bőven van elég. A jegybank ugyanis a devizatartalék ilyen ütemű elköltésére azt az indokot hozta, hogy az éven belül lejáró külső adóssághoz viszonyítva határozzák meg jellemzően a devizatartalék optimális szintjét.

Az MNB busás jutalmakat osztott dolgozóinak. Az állami szervezetek közül a jegybank volt a legnagyvonalúbb. Több mint negyedmilliárd forint prémiumot osztottak ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik