Gazdaság

Mészáros cége kiválóan teljesít: 58 milliós árbevétel jut egy dolgozóra

Újabb és újabb ágazatokba tör be Mészáros Lőrinc, már a közétkeztetési piaccal is hírbe hozták. A felcsúti polgármester-vállalkozó cégcsoportja hasít, de igencsak lenne tere a kormány által szorgalmazott bérfejlesztésnek. A lassan állandó üzleti partner Duna Aszfalt szűk fél év alatt 216 milliárdos megbízást kapott gyorsforgalmi utak építésére – írta a Figyelő.

Arannyá válik, amihez csak hozzáér

Sokat elmond a felcsúti polgármester-vállalkozó üzleti lehetőségeiről, hogy szakmai körökből olyan információk jutottak el a laphoz, miszerint a hozzá kötött hotelek bekapcsolódhatnak az újraszabályozásra váró közétkeztetési bizniszbe. Pedig a hírbe hozott körtől gyorsan jött a pontokba szedett cáfolat, hogy egy szállodai konyha soha nem lesz alkalmas ilyen célra, el sem férnének például az ehhez szükséges edények.

Persze nem csoda, ha már ott is őt várják befutónak, ahol ilyen akadályok tornyosulnak. Hiszen papíron Mészáros Lőrincnek a szállodai ágazathoz sincs sok köze, mégis azt nyilatkozta:

Pár évvel ezelőtt azt sem gondoltam, hogy szállodákat fogok venni. És ugye végül is vettem szállodákat.

Pedig, amihez nyúl, arannyá válik, szinte biztos a siker.

Maga a gazdasági csoda

Szinte gazdasági csodát hajt végre Mészáros Lőrinc: multikat megszégyenítő hatékonysággal működteti azokat a cégeit, amelyeket hivatalosan – legalább részben – tulajdonol. Egy munkavállalóra 58 millió forint árbevétel jut, ez közepes vállalkozásoknál kiváló mutató.

De, társaságainál: a 2015-ös, az előző évihez képest majdnem duplázott árbevétel ellenére 685 alkalmazottja nincsen elkényeztetve: az átlagfizetés havi bruttó 229 ezer forint volt tavaly, ami igencsak elmarad a versenyszféra 263 ezres országos mutatójától – emelte ki a lap.

Mindig nyerő helyzetben

Pár napja számoltunk be róla, hogy milliárdokért építhet autópályát Mészáros Lőrinc üzlettársa. Mint ismert, Simicska Lajos és Orbán Viktor összeveszése óta a Közgép kiszorult az autópálya-építésekből. A helyét a Duna Aszfalt vette át, amely Szíjj László érdekeltségébe tartozik. Ő a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc üzlettársa.

Van olyan vélekedés, hogy a legújabb adócsökkentéssel is többek között ő fog nyerni,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik