Gazdaság

Az Európai Bizottság vizsgálatot indít a Rogán-féle lakáslottó miatt

Erről a Demokratikus Koalíció számolt be, amely korábban a Bizottsághoz fordult lakáslottó-ügyben. Megkérdeztük az Európai Bizottságot, valóban indítanak-e vizsgálatot, s ha igen, milyet, a cikkünket a válasz beérkezésével frissítjük.

Mint arról beszámoltunk, Rogán Antal ötletére az Országgyűlés idén március 17-én elfogadta a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről (NOK) szóló törvényt.

Akkor azt írtuk: a konstrukció leginkább egy államilag támogatott piramisjátékhoz hasonlít, amelyben egy bizonyos Fidesz-közeli cégre szabták a feltételeket. A céghez hiába fizetnének be havonta a lakásban reménykedők, az első nagybefizetők jutnának csak lakáshoz, míg a kicsiket még az Országos Betétbiztosítási Alap sem védi.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője az ügyben az Európai Bizottsághoz fordult. Valdis Domrovskis, a Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért is felelős alelnöke válaszában azt írja, hogy

a Bizottság „alaposabb vizsgálatba kezd, különös figyelmet fordítva a betétvédelem hiányára”. 

A DK azt követeli a kormánytól, hogy még azelőtt vonja vissza a NOK-törvényt, hogy büntetést szabnak ki Magyarországra.

A lakáslottóról még Áder János köztársasági elnök is azt mondta, hogy az átláthatatlan és ellentmondásos, és visszadobta a parlamentnek a törvényt, ám természetesen újra megszavazták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik