A Kommerszant-Dengi orosz gazdasági hetilap értesülései szerint a svéd cég több mint ötszáz jogi eljárásban érintett, és ezzel az Oroszországban a legtöbb jogvitát folytató vállalat.
Egyebek mellett amiatt is pert indítottak az orosz hatóságok a svéd óriáscég ellen, mert felmerült a gyanúja, hogy illegális úton szerezte azt a Moszkva egyik külső kerületében lévő földdarabot, amelyen az egyik bútoráruházán kívül oroszországi központja emelkedik. Az ottani irodákat idén többször is átkutatták a hatóságok.
Most legutóbb pedig egy szmolenszki bíróság arra kötelezte a céget, hogy fizessen 507 millió rubelt (mintegy 2,16 milliárd forintot) Konsztantyin Ponomarev orosz üzletembernek. Ponomarev cége biztosítja a szentpétervári bútoráruházak áramellátását, de tíz éve nem tudnak megegyezni. Ez lett a vége.
Az IKEA vezetősége kedden közölte, „az utóbbi időszak bizonyos történései” lelassíthatják a beruházási projekteket. A vállalat az orosz hatóságoknak azt rótta fel, hogy megpróbálnak „illegális módszerekkel pénzt kicsalni a cégcsoport zsebéből”.
Oroszország az IKEA egyik legnagyobb piacát jelenti. A vállalat 2000-ben jelent meg az országban, és időközben 14 bútoráruházat nyitott. Júniusban jelentették be, hogy még legalább 2,1 milliárd dolláros (mintegy 579 milliárd forintos) befektetést terveznek az országban.
(MTI)