Gazdaság

Ösztönözheti a gazdaságot a költségvetési hiány növekedése

Csath Magdolna közgazdász példaként az Egyesült Államokat említette, ahol 3,3 százalék ugyan az államháztartás hiánya, de alacsonyabb az államadósság és rekordalacsony a munkanélküliség.

A közgazdász azzal kapcsolatban nyilatkozott M1 aktuális csatornának, hogy az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint a segélykérelmek száma továbbra is a rekordalacsony szint közelében mozog.

Csath Magdolna kifejtette: a maastrichti kritérium szerint az államháztartási hiány nem lehet több, mint a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka, a GDP-arányos államadósság pedig legfeljebb 60 százalék lehet. A válság óta folyamatos megszorítások vannak az unióban, a mutatók viszont csak romlanak. Az eurózónában az átlagos adósságszint 92 százalék, a hiány 1,9 százalék.

Kiemelte, hogy az Egyesült Államokban utoljára közvetlenül a 2008-as gazdasági válság kitörése után volt 10 százalékos a munkanélküliség, most 4,9 százalék, mindeközben ez az arány az eurózónában 10 százalék, az EU 28-ban pedig 8 százalék körüli jelenleg.

A közgazdász ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy – részben a globális kereslethiány miatt – az Egyesült Államokban sincs elég beruházás, illetve például az építőiparban gyakorlatilag nem teremtődött új munkahely, hanem elsősorban az egészségügy és oktatás területén, valamint a professzionális – alapvetően informatikai, mérnöki, szaktanácsadási – szolgáltatások területén nőtt a munkahelyek száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik