Károly Róbert veretett először Magyarországon forintot, a körmöci dukátként is ismert aranyforintot 1325-től. Azóta többször ki- és bevezették ezt a pénznemet Magyarországon, legutoljára éppen 70 éve, 1946. augusztus elsején tért vissza a forinthoz az ország. Akkor azért volt ez szükséges, mert a pengő a második világháború után világrekorder értékvesztésen, vagyis hiperinfláción ment keresztül, és ki kellett vezetni. Tarthatatlanná vált, amikor az árak napon belül alatt már tizenötszörösükre drágultak, és hiába indult el valaki vásárolni, mert mire odaért, már sokszorosa volt az bolti ár.
Bevezetésekor 1 forint 400 ezer kvadrillió papírpengőnek felelt meg. Ez 24 darab nullának felelt meg az egyes mögött. A forint úgy maradhatott stabil ebben a kiélezett helyzetben, hogy az amerikai hadsereg visszaadta a ’45 elején Nyugatra hurcolt, mintegy 30 tonnányi magyar aranyat, és ez az aranykészlet adta a fedezetet az MNB számára. Emellett az államháztartást is stabilizálták, méghozzá úgy, hogy a bérszintet átlagosan a felére csökkentették. A munkásokat jobban kímélték, nekik “csak” 30-40%-kal csökkent a fizetésük, de a jól keresők bevételeit 60-70%-kal is lecsípték.
1946-ban egymilliárd forintot bocsátottak ki, a pengőt nem váltották vissza, lehetett az utcán seperni a teljesen értéktelen papírpénzeket. Kezdetben csak 10 és 100 forintos bankjegyet kerültek forgalomba, mivel nem állt rendelkezésre megfelelő minőségű importpapír. Az 50 forintos bankjegy 1951-ben, az 500 forintos 1970-ben, az 1000 forintos 1983-ban, az 5000 forintos 1991-ben, a 10 ezer forintos 1997-ben, a 20 ezer forintos 2001-ben került forgalomba. A fillérérméket 1999-ben kivonták a forgalomból, 2008-ban az egy- és kétforintos érmék is erre a sorsra jutottak.
