219 ezer forintos mobilszámlát kapott egy szegedi mozdonyvezető – írja a Délmagyarország. Bozóki Imre elmondta: horgászni indult, amire azzal hangolt, hogy horgászvideókat nézegetett a Youtube-on, így 3,5 gigabájtra duzzadt az adatforgalma.
A szegedi férfinak a vasutas szakszervezet flottájában volt kedvezményes előfizetése, ami két gigabájt adatforgalmat tartalmaz. A Telekom közölte: manapság már nem gyakoriak a hasonló esetek, mert a most értékesített előfizetések nem tartalmaznak túlforgalmazási díjat, ha valaki túllépi a keretet, annak csak lassabb lesz az internet-hozzáférése.
Bozóki Imre nem vitatta, hogy túllépte a keretét, de az összeget brutálisnak tartotta. Megkereste a mobiltársaságot, és méltányosságot kért, aminek hatására 106 ezer forintra csökkentették a számlát. Még ezt is soknak érezte. Miután esetéről a helyi újságnak is beszámolt, megkereste a szolgáltató kiemelt ügyfelekkel foglalkozó munkatársa, és arra hivatkozva, hogy más úton is keresték őket az üggyel kapcsolatban, a többi tartozást is elengedték, végül csak 3700 forintot kellett befizetni.
A mozdonyvezető azóta díjcsomagot váltott.