Gazdaság

Wáberer György eladja céges részvényeit, és lemond

A Mid Europa Partners magántőke-befektetési alap megállapodást írt alá arról, hogy a közúti fuvarozó vállalatban, a Waberer’s International Nyrt.-ben meglévő 56,8 százalékos részesedését 97,1 százalékra növeli, a Mid Europa szerdai közlése szerint Wáberer György alapító-vezérigazgató részvényeit vásárolják meg.

A tranzakció a versenyhatóság jóváhagyása után zárul le.

Wáberer György az iparágban eltöltött 35 év után visszavonul a Waberer’s-ben vállalt aktív szerepéből. Ezzel összhangban úgy döntött, hogy a társaságban még meglévő részesedését eladja a Mid Europa Partners-nek, amely 2011 óta pénzügyi befektető partnere a Waberer’s-ben. Wáberer György lemond a társaságban betöltött összes tisztségéről – közölte a befektetési alap.

A Mid Europa tájékoztatása szerint ezzel teljes ellenőrzést szereznek a Waberer’s-ben.

Becslések szerint

Már eddig is aktív szerepet vállalt az új tulajdonos

A közlemény szerint a Mid Europa által a belépésekor a társaságnak nyújtott 12 millió eurós tőkeinjekció lehetővé tette és tovább gyorsította a Waberer’s dinamikus növekedését és nemzetközibbé válását. A társaság 2010 óta flottáját 2300-ról megközelítőleg 3500-ra, dolgozói létszámát kevesebb mint 4000-ről mintegy 6000-re bővítette, a Waberer’s árbevétele pedig csaknem 60 százalékos növekedéssel elérte az 523 millió eurót.

Eközben a társaság regionális jelenlétét is megerősítette, értékesítési irodákat nyitott Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban.

A közlemény idézi Bethlen Miklóst, a Mid Europa partnerét és budapesti irodájának vezetőjét, aki közölte: készek arra, hogy tovább támogassák a társaságot a következő növekedési fázisában, a célokat a jelenlegi menedzsmenttel kívánják megvalósítani.

A kijelölt vezérigazgató Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgató-helyettese.

Kivásárlásokra szakosodtak

A Mid Europa Partners kivásárlásokra szakosodott vezető magántőke-befektetési alap, amely 1999-es indulása óta több mint 4,3 milliárd euró forrást gyűjtött és kezelt Közép-Kelet-Európa és Törökország fejlődő piacain. Jelenleg Budapesten, Isztambulban, Londonban és Varsóban működtet irodát. Eddig 33 befektetést hajtott végre 18 országban.

Magyarországon eddig két társaságba fektettek be, 2009-ben az Invitelbe, 2011-ben pedig a Waberer’s International Nyrt.-be. Körülbelül 20 millió eurós befektetéssel segítették az Invitelt, hogy a régi, rézkábeles hálózatát új, nagy sebességű optikai, illetve kábelhálózatra cserélje ki.

A Waberer’s International Nyrt. 2015-ben a kedvezőtlen körülmények ellenére is eredményes volt, a cég tavalyi árbevétele 5,3 százalékkal, 522,5 millió euróra emelkedett, mérleg szerinti eredménye elérte a 12,4 millió eurót, 12,1 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest – közölte a társaság korábban az MTI-vel. A társaság a nemzetközi közúti fuvarozás feltételeinek jelentős romlása ellenére növelni tudta EBITDA – a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti – eredményét, amely 2015-ben 69,3 millió euró volt, 3,1 százalékkal több, mint 2014-ben.

A cég tavaly kezdeményezte részvényeinek tőzsdére vitelét. Novemberben azonban a kedvezőtlen nemzetközi helyzetre hivatkozva a tervezett részvénykibocsátás elhalasztásáról határoztak. A cég részvényeit október 6-án vették fel a BÉT terméklistájára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik