Gazdaság

Vámos György: Mindenki jól járhat a készpénzes cafeteriával

Változnak a cafeteria szabályai 2017-től. Az eddig megismertek alapján az egyik legfontosabb módosítás, hogy az Erzsébet étkezési utalvány megszűnne, ugyanakkor 100 ezer forint cafeteria juttatás készpénzben lenne adható.

Az Erzsébet-utalványt jelenleg élelmiszerboltban és vendéglátóhelyen egyaránt be lehet váltani. Az adózási szabályok alapján havi nyolcezer forint értékhatárig adhatja a munkaadó kedvezményes közteherfizetés mellett. A 2017-től kapható 100 ezer forintos készpénz-keretösszeg nagyságrendjét nézve az Erzsébet-utalvány éves 96 ezer forintos felső határának felel meg. A készpénzes cafeteria-juttatásban részesülő alkalmazottak természetesen szabadon költhetik el ezt az összeget, gyakorlatilag bármilyen áru-, vagy szolgáltatásvásárlásra, ez számukra mindenképpen kedvező. Az új rendszer a másik oldaláról is sokkal előnyösebb a jelenlegi utalványjuttatásnál.

Az Erzsébet-utalvány eleve négy kézen fordul meg, ami nem kevés költséggel és adminisztrációval párosul: az utalvány kibocsátója az első és az utolsó állomás, a munkáltató megrendeli, átadja az alkalmazottnak, aki beváltja, majd az utalványt elfogadó boltos, vendéglős az elszámolás során visszajuttatja a kibocsátónak. Az Erzsébet-utalvány szabályai szerint a munkáltató 2 százalék díjat fizet, ha az alkalmazottnak juttatni akar belőle.

Az elfogadóhelyek, boltok, vendéglők a kibocsátó honlapja szerint 5 százalék elfogadóhelyi jutalékot fizetnek (a nagyobb vállalkozások ennél kevesebbet). Ez a szabályzat szerint áfával együtt közel 9 százalékos terhet jelent az utalványértékhez képest, a gyakorlatban 7 százalék körüli mértéket.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik