Gazdaság

A korrupció 40 árnyalata – így működik a közbeszerzés Magyarországon

Korrupcio(210x140).jpg (Array)
Korrupcio(210x140).jpg (Array)

A K-Monitor, a Petabyte és a Transparency International Magyarország egy olyan rendszert fejlesztett ki, amely a korrupciógyanús tendereket több mint 40 szempont alapján vizsgálja – írta a K-Monitor.

A redflags nevű programnak köszönhetően már az ajánlati szakaszban ki lehet szűrni a problémás pályázatokat, de a hirdetmény nélküli eljárások utólagos vizsgálatára is figyelnek.

Most először végeztek kutatást az új program segítségével, többek között ezek jöttek ki a korrupciógyanús eljárásokról az egyes állami cégeknél :

  • A BKK Zrt. kifejezetten szeret korlátozó alkalmassági követelményként túlságosan hosszú szakmai tapasztalatot előírni az igazán zsíros beszerzéseknél, így érve el azt, hogy az eljárásban csak 1 vagy 2 ajánlat között kelljen döntenie.
  • A NIF Zrt. botrányos kitöltési gyakorlatát szinte minden esetben ugyanannak az 5-6 szempontnak a kombinációi adják (kiemelt hangsúlyt fektetve arra, hogy a szakmai tapasztalat mellett általában versenykorlátozó földrajzi szempont is szerepeljen az alkalmasság előírásakor)
  • Az OEP a drága keretmegállapodások bajnoka, akinek az eljárásaiban nagyrészt 1 vagy 2 szereplő vesz részt.
  • Az MNV Zrt. a beszerzendő mennyiséggel való trükközés mellett a hirdetmény nélküli eljárásokat preferálja.
  • A MK Nonprofit Zrt. az elmúlt 3 évben lefolytatott eljárásai felében csak 1 vagy 2 ajánlatból válogatott, majd a folyamatok végén még az eredeti becsült értékhez sem tartotta magát szívesen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik