A Költségvetési Tanács (KT) elnöke támogatja a hiányszámok erőteljesebb csökkentését, Kovács Árpád véleménye szerint nem elérhetetlen az egyensúlyi nullszaldós költségvetés a közeli években.
Kovács Árpád szerdán az MTI-nek elmondta: a jegybank szerdán közölt előzetes adatai alapján a bruttó hazai termék (GDP) arányában számított 75,5 százalékos 2015. év végi államadósságszint elsőre csak “szerény mértékű csökkenésnek” látszik az egy évvel korábbi 76,2 százalékról. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez valójában nemcsak egy kedvező tendenciának a folytatását jelenti, amit érdemes felgyorsítani, hanem azt is, hogy az jobb a korábbi, valamivel mérsékeltebb várakozáshoz képest.
Véleménye szerint ki kell használni a mostani “kegyelmi állapotot”, hogy stabil pozíciójú költségvetés és államháztartás alakuljon ki azokra az évekre, amikor csökkenni fog vagy megszűnik az uniós források beáramlása. Az alacsony államháztartási hiány és nyomában a csökkenthető GDP-arányos államadósság mérsékli a finanszírozási terhet, ami mozgásteret biztosít és segít tartalékokat képezni a hosszabb távú problémakezelés érdekében – szögezte le Kovács Árpád, aki 1989-től mindig az éppen uralkodó kormánypártot támogatta, “független szakértőként” és állami főhivatalnokként egyaránt.
(Nyitóképükön Kovács Árpád látható. Fotó: MTI)