Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy az Európai Unió 28 tagállamában 2015 negyedik negyedében szezonálisan kiigazítva 0,3 százalékkal bővült a GDP az előző negyedévi 0,4 százalékkal szemben, míg az eurózónában 0,3 százalék maradt a növekedés üteme.
Az előző év negyedik negyedévéhez hasonlítva az EU egészében 1,8 százalékkal, az eurózónában pedig 1,5 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye 2015 utolsó három hónapjában. Mind az EU-ban, mind az euróövezetben 0,1 százalékponttal csökkent a növekedés üteme 2015 negyedik negyedében az előző negyedévi éves szintű adatokkal összevetve.
A múlt év egészében az EU 28 tagállamában 1,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.
A legnagyobb növekedést a múlt év negyedik negyedében éves összevetésben Szlovákiából jelentették (4,0 százalék), majd Románia (3,8 százalék), Lengyelország (3,6 százalék) és Spanyolország (3,5 százalék) következik.
Ugyanakkor görög hazai össztermék 1,9 százalékkal, a finn GDP pedig 0,7 százalékkal zsugorodott. Nyolc országból nem érkeztek adatok.
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország hazai összterméke a negyedik negyedévben 3,0 százalékkal nőtt a múlt év hasonló időszakához képest, a harmadik negyedévhez viszonyítva pedig 1,0 százalékkal bővült. A KSH első becslésében 3,2 százalékot mondott a negyedik negyedévre.