Gazdaság

A felére csökkent a munkaügyi perek száma

2014-ben mindössze 14 ezer munkaügyi per indult Magyarországon, míg tíz évvel korábban még 29 ezer volt.

A munkaügyi perek számának csökkentése, kimondottan kormányzati cél volt, amelyet 2011-ben a Széll Kálmán-tervhez kapcsolódó Magyar Munka Terve nevű programban fogalmaztak meg

mondta a Világgazdaságnak Kéri Ádám, a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezetője.

A szakértő szerint a felmondási tilalmak rendszere, illetve a nagyszámú és elhúzódó munkaügyi perek a munkáltatónak túlzott és indokolatlan tehernövekedést okoztak.

A 2012 közepén életbe lépett munka törvénykönyvben lényegesen csökkentették a munkavállalók érdekeltségét a pereskedésben – mondja Kéri Ádám. Többek között azzal, hogy a jogellenes felmondásnál, nyertes per esetében, a dolgozók ezentúl már csak 12 havi elmaradt keresetüket kaphatják meg – hangsúlyozta a szakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik