Gazdaság

Kicsit több lett a külkereskedelmi többlet, mint elsőre becsülték

Októberben 605 millió euró volt a külkereskedelmi többlet a KSH második becslése szerint. A kivitel volumene 9,5, a behozatalé 6,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét. Az aktívum 322 millió euróval nőtt 2014. októberhez viszonyítva.

Idén októberben a kivitel értéke 8,2 milliárd euró (2535 milliárd forint), a behozatalé 7,5 milliárd euró (2346 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export 8,5, az import 4,4 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérleg többlete 322 millió euróval nőtt, és 605 millió eurót tett ki. (Az egyenleg értéke 2 millió euróval magasabb az első becslésben közölt értéknél.) Az egyes gazdasági ágak pedig így teljesítettek:

  • A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben 15, a behozatalban 10 százalékkal emelkedett. A fő volumenhordozó közúti járművek forgalmát mindkét irányban erőteljes, egyötödnyi növekedés jellemezte. A bővülést elsősorban a különféle alkatrészek – főképp német relációból történő – behozatala, valamint a kész személygépkocsik kiszállítása okozta (leginkább kínai és német piacokra). Az általános rendeltetésű ipari gépekimportvolumene hatodával nőtt, többnyire az autóiparhoz kapcsolódó centrifugák és különféle szivattyúk keresletéből adódóan. Az energiafejlesztő gépek és berendezések (leginkább gépjárműmotorok) forgalmát erőteljes – az exportban egynegyednyi, az importban egytizednyi – emelkedés jellemezte. 10 százalék körüli mértékben bővült a jelentős részarányú villamos gépek exportvolumene, valamint a híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülékek mindkét irányú kereskedelme (az utóbbi csoport importja zömmel mobiltelefonokból, exportja főleg tv-készülékekből állt).
  • A feldolgozott termékek exportvolumene 4,1, importvolumene 10 százalékkal emelkedett. A vegyipari termékek között a legnagyobb súlyú gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek importjának volumene harmadával nőtt, ami jelentős részben az ázsiai országokból érkezett forgalom alakulásával magyarázható. A műanyag alapanyagok és az egyéb vegyi anyagok és termékek (nagyrészt növényvédő szerek) exportvolumene, illetve aműanyag termékek mindkét irányú forgalma a főcsoport átlagát meghaladó mértékben nőtt. Az autóipari vonatkozású termékkörök közül a készbőr, bőrgyártmány exportvolumene ötödével lett több. A lakossági fogyasztáshoz kapcsolódó ruházati cikkek és öltözékkiegészítők, továbbá az úti felszerelés, kézitáska mindkét irányú forgalma mintegy tizedével bővült.
  • Az energiahordozók importvolumene ötödével csökkent. Az energiahordozó-import közel felét kitevő kőolaj és kőolajtermék behozatala – a jelentős világpiaci árcsökkenés mellett – közel harmadával esett vissza, részben bázishatás következtében. A forgalom csaknem harmadát adó természetes és mesterséges gáz importvolumene több mint tizedével csökkent. A kisebb részarányú villamos energia behozatala 10 százalék feletti mértékben nőtt.
  • Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 2,9, az importé 7,6 százalékkal emelkedett. A gabona exportvolumene – főként a kukorica növekvő kivitele miatt – több mint tizedével, importvolumene hatodával nőtt. A zöldségféle és gyümölcs importja – elsősorban az alma, a citrusfélék és a banán forgalomnövekedése miatt – hatodával nőtt. Több mint tizedével bővült az állati takarmány mindkét irányú kereskedelme, ami döntően az uniós tagállamokkal lebonyolított forgalom változásával magyarázható. Az élő állat importvolumene ötödével lett több, nagyrészt a baromfi- és a szarvasmarha-behozatal növekedéséből adódóan, exportvolumene mintegy 10 százalékkal emelkedett, jórészt a szarvasmarhafélék kivitele miatt. A kisebb részarányú dohány és dohányáru importvolumene ötödével nőtt.

2015. január–októberben a kivitel értéke 75,8 milliárd euró (23 431 milliárd forint), a behozatalé 69,0 milliárd euró (21 336 milliárd forint) volt. AZ év első tíz hónapjában az előző évhez képest a külkereskedelmi mérleg többlete 1,4 milliárd euróval nőtt, és 6,8 milliárd eurót tett ki.

A forgalom forintban mért árszínvonala viszont a kivitelben 0,5, a behozatalban 1,1 százalékkal csökkent. A forint árfolyama az euróhoz képest 0,2, a dollárhoz viszonyítva közel 21 százalékkal gyengült. A cserearány 0,6 százalékkal javult.

Az EU-tagállamaiba irányuló kivitel volumene 10, az onnan érkező behozatalé 8,9 százalékkal emelkedett. A többlet 924 millió euróval nőtt, és 7,2 milliárd eurót tett ki. Az export 79, az import 77 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel és a behozatal volumene egyaránt 1,8 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérleg hiánya ebben a viszonylatban 524 millió euróval kevesebb, 475 millió euró volt.

NGM-es kommentár

Az idei év első tíz hónapjában elért 6,8 milliárd eurós külkereskedelmi többlet már most meghaladja a tavalyi egész éves teljesítményt – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. A szaktárca éves szinten mintegy 8 milliárd eurós külkereskedelmi többletre számít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik