Gazdaság

Mit hozhat 2016 az OTP-részvényesek számára?

Miró Józsefet, az Erste befektetési Zrt. vezető elemzőjét kérdeztük a legfontosabb hazai részvény jövő évi várható alakulásával kapcsolatban. A szakértő bizakodó, elmondása szerint kevesebb céltartalékot kell a banknak képeznie, és nőni fog a működésből származó bevétel.

Az OTP kilátásai nem rosszak a jövő évre nézve (sem). Új korszak kezdődött a bank életében, a devizahiteleket leváltották. Ugyanakkor azért látni kell, hogy az alacsony kamatkörnyezet következtében a profit termelő képessége nem lesz valószínűleg kirobbanó, tette hozzá Miró József.

Véleménye szerint viszont várhatóan a hitelállományok minősége javulni fog és ezért nem kell majd a banknak olyan nagy mértékű céltartalékot képeznie. A bank nagyjából 200-250 milliárd céltartalékot képzett az elmúlt években. Ezek elég nagy mértékű összegek a profithoz képest, hiszen az előállított profit 100-150 milliárd környékén volt. Tehát ha egy nem túl nagy változás van a céltartalék képzésben, vegyünk mondjuk csak 20%-kot, akkor ebben az esetben ez nagyjából 50 milliárd forintos javulást jelentene, ilyen értelemben akár 50%-kal is megemelkedhet az OTP eredménye, mondta el a vezető elemző.

Miró Józsefet a bankadó alakulásával, a jogi környezet változásával, és a részvényárfolyam várható alakulásával kapcsolatban is kérdeztük.

otp20151214

A teljes elemzés a videóban elérhető.

Olvasói sztorik