David Bodwich, az FBI Los Angeles-i irodájának vezetője a nyomozás állásáról beszámolva elmondta, hogy Tashfeen Malik és Syed Rizwan Farook egy jó ideje lőgyakorlatra járt. Annak a lőtérnek a vezetője, ahova Rizwan Farook járt, úgy nyilatkozott, hogy semmi különöset nem látott a férfi viselkedésében, igaz, nem is beszélt vele soha. Legutóbb néhány nappal a merénylet előtt jártak ott.
(A nyomozás során) megtudtuk, hogy mindketten radikalizálódtak, és ez már jó idővel ezelőtt történt
– mondta Bowdich. Még keresik a választ arra, hogy “miért, ki által és mikor” kerültek radikális befolyás alá az elkövetők.
A 29 éves pakisztáni Tashfeen Malik és férje, a 28 éves Syed Rizwan Farook 14 embert megölt, 21-et megsebesített a múlt héten a dél-kaliforniai San Bernardino megyei egészségügyi dolgozóinak munkahelyi bankettjén, majd életét vesztette a rendőrökkel vívott tűzharcban.
A támadások férfi résztvevőjének munkatársai egy évvel ezelőtt részt vettek egy olyan képzésben – éppen a merénylet színhelyéül szolgáló konferenciateremben -, amely
Azt egyelőre nem tudják a nyomozók, hogy Syed Rizwan Farook is részt vett-e a szóban forgó képzésben 2014 végén.A múlt szerdai támadás túlélői elmondták, hogy kollégáik éppen azt tették a gyilkos pár lövéseinek hatására a teremben, amit tanultak az ezzel kapcsolatos tanfolyamon: megpróbáltak elbújni az asztalok alatt, és csendben maradni, hogy elkerüljék a támadók figyelmét. Corwin Porter, az intézmény igazgatóhelyettese azt mondta, hogy sajnos az asztalok vagy bármi más nem sok védelmet nyújtottak.