Gazdaság

100 milliós áfacsalási ügy

NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (Array)
NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (Array)
Az EKAER és a HU-GO adatainak összefuttatása segítette a NAV fővárosi végrehajtóit abban, hogy fedezetet találjanak egy 100 millió forintos áfacsalási ügyben. A kereskedelmi Kft. tevékenységével kapcsolatban költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás is indult.

Az ügy előzménye, hogy a NAV ellenőrizte az intenzív kereskedelmi tevékenységet folytató budapesti Kft. áfabevallásait, és mintegy 100 millió forint adóhiányt tárt fel. Az eltérés jellemzően abból eredt, hogy a társaság a ténylegesnél kevesebb közösségen belüli termékbeszerzést – így kevesebb kapcsolódó áfa-kötelezettséget – vallott.

A NAV úgy ítélte meg, hogy a vizsgálat során tett megállapítások megfizetése veszélyeztetett. Ezért 156 millió forint (adóhiány + szankciók) összegben ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el és zárolta a társaság bankszámláit. A döntésben a jelentős összegű adóhiány mellett az is közrejátszott, hogy a cég képviselőjét nem lehetett elérni.

Az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer – amely az útdíj kamerák információi alapján követni tudja a szállítmány útját – adataiból kiderült, hogy a más tagállamból beérkező havi 30-40 kamionnyi árut nem a társasághoz, hanem közvetlenül annak vevőihez fuvarozzák. A NAV végrehajtói felkeresték ezeket a vevőket és az áru még ki nem fizetett ellenértékét pénzkövetelésként lefoglalták, a vevők által időközben a Kft. bankszámlájára átutalt összegeket pedig zárolták.

A társaság tevékenységével összefüggésben költségvetési csalás gyanúja miatt folyik nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik