Gazdaság

Új szolgáltatásokat vezet be a Netrisk

Az idei jelentős növekedés után jövőre is emelkedhetnek még a kgfb-díjak, amelynek éves átlagos mértéke a személyautók esetében hozzávetőleg 35 ezer forint körül tetőzhet – véli a piacvezető biztosításközvetítő portál, a Netrisk.hu vezérigazgatója. Sebestyén László lapunknak elmondta: cégük 2016 elején két újítást tervez bevezetni, egyrészt megújítják a lakásbiztosításokkal kapcsolatos szolgáltatásukat, másrészt a banki piacterükön új szintre lépnek, többes ügynökké kívánnak válni.
  • Jövőre sem áll le a kgfb-díjak emelkedése, az éves átlagdíj a személyautók esetében 35 ezer forint körüli szintre nőhet
  • Még nem lehet tudni, hogy a kgfb-vel kapcsolatban benyújtott törvényjavaslat milyen hatással lesz a piacra
  • Az online alkuszpiac kezd magához térni
  • A portál 2016 elején indítja a lakásbiztosítások összehasonlítását a korábbinál összetettebb módon végző szolgáltatását
  • A Netrisk nyáron indított új üzletágától, az Utazasnet.hu-tól csak fokozatosan várnak pozitív üzleti eredményt
  • 2016 elejétől változás lesz a Netrisk banki piacterén: a termékek összehasonlításán túl már többes ügynöki tevékenységet is ellátnak majd
  • A biztosításközvetítés, a banki és utazási piactéren kívül egy negyedik üzletág elindítását is tervezik
Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Az évközi kgfb-szerződések átlagdíja idén látványosan emelkedett, a Netrisk adatai szerint november 1-jén közel 29 ezer forint volt az átlagdíj a személyautók esetében, ami több mint 20 százalékkal haladta meg az év elején mért szintet. Meddig emelkedhetnek még a díjak?

Az elmúlt években olyan szintű díjerózió volt a kgfb-piacon, amely nehezen magyarázható átlagdíjakat eredményezett. Bizonyos szegmensben, vidéken akár 5-7 ezer forintért is lehetett kötelező biztosítást kötni, miközben a biztosítók által kifizetett kárösszegek emelkedtek, hiszen mind a kárgyakoriság, mind az átlag kárkifizetés mértéke nőtt. Ennek teljesen logikus következménye, hogy a kötelező átlagdíja mára emelkedésnek indult.

Bár egyre csökken az abban érintett autósok köre, az év végi évfordulós kampány adatai jól mutatják, hogy mi történt az átlagdíjakkal az utóbbi években, hiszen ilyenkor koncentráltan jelennek meg a váltani kívánó ügyfelek. A két évvel ezelőtti kampányban már lehetett látni, hogy megállt az azt megelőző évekre jellemző díjcsökkenés. A tavalyi kampányban egy kismértékű díjemelkedés történt, míg az idei évben már minden biztosító „lépett”, és ez mutatja, hogy nincs tovább, csak díjemelés mellett tudják tovább finanszírozni a károkat. Ennek eredménye, hogy az idén ilyen mértékű áremelkedés alakult ki, és egy gyors korrekció történt a piacon.

Az évközben kötött szerződések átlagdíja a napokban már átlépte a 30 ezres szintet is, azonban ne felejtsük el, hogy az évközi kötések esetében eltérő a bonus besorolások megoszlása, hiszen kisebb a magasabb bonus fokozatban lévő ügyfelek aránya. Reálisnak tekinthető ez az áremelkedés, hiszen az EU-n belül a Magyarországhoz hasonló mutatókkal bíró tagállamokban 100-120 euró környéki díjakat látni, ami 30-35 ezer forintnak felel meg. Úgy vélem, hogy 2016-ban megnyugodhat a piac, amikor elérjük ezt a 120 eurós szintet. Ezt követően éves szinten nagyjából a kárinflációnak megfelelő díjemelkedésre számítok, feltéve, ha a kármutatók nem változnak meg jelentősen.

A napokban benyújtott törvényjavaslat szerint a régi ügyfelek nem kaphatnak majd rosszabb ajánlatot, mint az újak, vagyis csak a korábbi ügyfelek hűségét tudnák díjaikkal elismerni a biztosítók. Első ránézésre, a javaslat jelentősen csökkentheti a kgfb-váltások számát, hiszen sokan jelenleg azt teszik, hogy felmondják szerződésüket, majd ugyanannál a biztosítónál kötnek egy újat, hogy megkapják az új ügyfeleknek kínált alacsonyabb díjat. A tavalyi év végi kampányban például a Netrisknél 24 százalék volt az újrakötők aránya. A kgfb-váltások számának esetleges csökkenése miként érintené az online alkuszcégeket, amelyek legfőbb tevékenysége a kötelezőhöz kapcsolódik?

Azt gondolom, hogy a kérdés komplexebb annál, mint az elsőre látszik. Elhamarkodott lenne erről még komolyabb véleményt mondani. Ehhez meg kell várni, hogy pontosan milyen végleges tartalommal fogadják majd el a törvényjavaslatot, és azt miként ültetik át a gyakorlatba. Az alapvetően egy jó elképzelés, hogy a hűséges ügyfeleket jutalmazzák, és legyen díjkülönbözet a javukra az új ügyfelekkel szemben. Gondoljuk csak abba bele, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor nem arról van szó, hogy van az ügyfélnek egy kötelezője, és azzal évekig egy biztosítónál marad, mint hűséges ügyfél, hanem valamilyen okból kifolyólag nem akarja megújítani meglévő szerződését az adott biztosítónál, vagy éppen a biztosító nem akar vele új szerződést kötni. Ekkor ő a többi biztosítónál új ügyfél lesz, és így magasabb lesz a díja? Ha pedig váltani szeretnék, esetleg azzal kell majd szembesülnöm, hogy ott kell, maradjak a meglévő biztosítónál, mert esetleg a többinél új ügyfélként magasabb díjat kapok? Ebből is látszik, hogy ez egy összetett kérdés. Jelenleg nem tudom kijelenteni, hogy egyértelműen jót vagy rosszat tenne az új szabályozás az ügyfelekkel.

Úgy vélem, hogy egy tömegeket érintő új szabályozást úgy nem szabadna bevezetni, hogy előtte nincsen megfelelően megvizsgálva annak minden hatása. Célra vezető lehet ilyenkor széles körben, a megfelelő szakmai fórumok bevonásával egyeztetni vagy akár valamilyen hatástanulmányt elkészíteni a múltbeli adatok alapján. Így jobban láthatóvá válna, hogy milyen ügyfélszegmenst, milyen mértékben érint a változás. Ilyen lehet például, amikor arról beszélünk, hogy alakul a visszakötések trendje. Azt is érdemes lehet vizsgálni, hogy az adott ügyfél nem azért tudta-e újra megkötni olcsóbban a szerződését, mert időközben új kedvezményekre lett jogosult, például gyereke született, vagy éves díjfizetésre tér át.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Azt sem mondhatom, hogy a jelenlegi szabályozás egyértelműen rosszul működik, mert az ügyfeleknek van döntési szabadsága, és ezáltal megvan a lehetőségük új szerződésre váltani. Az egy lehetőség és nem trükközés vagy jogszabályi kiskapu, hogy évfordulón az ügyfél felmondhatja, és újrakötheti a szerződést. A legjobb szándék ellenére egy esetleges rossz megfogalmazásnak olyan következménye is lehet, amely röghöz köti az ügyfeleket vagy korlátozhatja őket, már csak ezért is érdemes lehet több szempontból megközelíteni egy problémát.

A növekvő kgfb-díjak emelkedő jutalékbevételeket jelentenek a Netrisk, illetve a többi alkuszcég számára. Jól gondolom, hogy most nincs sok okuk a panaszra?

A díjak emelkedésének nem logikus következménye a többletjutalék, hiszen az ilyen jelegű megállapodásokat általában évente felülvizsgálják az érintet felek. Az elmúlt években többször előfordult, hogy csökkent az alkuszok jutaléka. Én inkább úgy mondanám, hogy most lehetőséget látok arra, hogy a piac visszatérjen a normális kerékvágásba, az 5-7 évvel ezelőtti helyzethez. Egyáltalán nem rózsás az összkép, mivel az elmúlt évek nagyon megviselték ezt a szektort. Az online alkuszpiac a kgfb alapján fejlődött ki, így a díjak elmúlt években történt zuhanása egy erőteljes tisztulást hozott a piacon. A díjerózió miatt jelentősen csökkentek a jutalékbevételek, így szinte csak a normál működésre volt lehetőség, míg fejlesztésre, innovációra alig. Azt gondolom az sem véletlen, hogy az utóbbi években nem jelent meg például új piaci szereplő, illetve a meglévő cégek sem hajtottak végre komolyabb fejlesztést, pedig a verseny ebben a szektorban is az ügyfelek érdekét szolgálná. A mostani időszak elősegítheti, hogy az online alkusz cégek új fejlesztésekkel további minőségi szolgáltatásokat nyújtsanak.

Szeptember elejétől várja el az MNB, hogy az online biztosításközvetítők tevékenységére megfogalmazott ajánlását alkalmazzák a piaci szereplők. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) online szekciójának elnökeként Ön is rész vett az MNB-vel folyó, az ajánlás kialakításával kapcsolatos konzultációkon. Mekkora terhet ró a piaci szereplők számára az ajánlásban foglaltak alkalmazása?

Én egy jó kezdeményezésnek tartom az ajánlást, teljes mértékben egyet lehet érteni annak alapelképzelésével, miszerint az ügyfelek érdekében a piaci szereplők javítsák folyamataikat. Az egy másik kérdés, hogy ezt miként lehet megvalósítani. Az ajánlásnak vannak olyan pontjai, amelyekkel még küzdünk, hogy az a leginkább felhasználóbarát formában valósuljon meg. Az online szolgáltatásokkal kapcsolatban a felhasználók részéről egyfelől igény van az egyszerűségre és a gyorsaságra, míg az ajánlás jelenlegi formája elvárja, hogy komplexebben mutassuk be a különböző termékeket. Ez a két szempont szemben áll egymással, és az MNB-vel közösen kell megtalálnunk a harmonikus megoldást. Azt kell, hogy mondjam, az MNB partner is ebben, hiszen elképzelése szerint a tapasztalatokról folyamatosan egyeztetni kíván a piaci szereplőkkel, és ha szükséges, akkor nyitott arra, hogy az ügyfelek érdekében alakítson az ajánlásban foglaltakon. Úgy vélem, talán meg kellene tartani annak lehetőségét is, hogy az ügyfél eldönthesse, könnyített adatok alapján akar-e biztosítót választani, vagy igényli azt, hogy komplexebb módon hasonlítja össze az ajánlatokat. Egyébként mi most dolgozunk egy olyan megoldáson, amely – reményeink szerint – ügyfélélmény szempontjából olyat tud majd mutatni, amelyet más összehasonlító portál jelenleg – és reméljük sokáig – nem tud felmutatni. Nagyon bonyolult dolgokat igen egyszerűen teszünk majd áttekinthetővé a felhasználók számára oly módon, hogy közben megfeleljünk a szabályozásban foglaltaknak is. Először a lakásbiztosításoknál szeretnénk ezt bevezetni. A tervek szerint januárban indul majd a mindenki által elérhető tesztverzió. Az ügyfelek beérkező visszajelzései alapján pedig tavasszal már a végleges verzió is elérhető lesz.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Cégük idén nyáron új tevékenységbe, az Utazasnet.hu elindításába kezdett. Az utazási szolgáltatások összehasonlítását és megvásárlását lehetővé tevő portál eddigi működése mennyiben váltotta be az ahhoz fűzött reményeiket?

Ha szétnézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy amikor a hozzánk hasonló cégek – amelyek üzleti modellje az interneten összehasonlítható szolgáltatásokon alapul – elérnek egy bizonyos ügyfélszámot, akkor el kezdenek más rokonterületek iránt érdeklődni. Ha egy cég a biztosítási termékek összehasonlításával indított, akkor előbb-utóbb az ehhez a területhez legközelebb álló szegmensben, a banki termékek terén is elindítja összehasonlító szolgáltatását, ahogy ez a mi esetünkben is történt még 2013 nyarán. Az utazási szolgáltatások összehasonlítását végző portál egy ilyen következő területnek tekinthető.

Azt tűztük ki célul, hogy év végére elérjük azt a szintet, hogy a belföldi utazásoktól kezdve a repülőjegyeken át az utazási irodák csomagjáig nyújtsuk a szolgáltatásainkat. Ilyen szempontból elégedettek vagyunk, mert úgy látjuk, hogy ez teljesülni fog. Nyáron volt olyan időszak, amikor már 800 ezer ajánlatot lehetett nálunk lekérni. Arra törekszünk, hogy árelőnyt adjunk a regisztrált ügyfeleinknek a repülőjegyeknél. A nem fapados légitársaságok esetében elmondható, hogy nálunk versenyképesek, sőt az sem ritka, hogy a legolcsóbbak az aktuálisan elérhető repülőjegyek. Ami a számokat illeti, pozitív üzleti eredményt jövőre sem várunk még, ez egy hosszabb folyamat lesz, de mi hiszünk ebben a szolgáltatásban, és tarthatónak tartjuk azt az eredeti célunkat, miszerint 2017-re 600-700 ezer utasigényt szolgálunk ki.

A cég egyes üzletágai vonatkozásában milyen kilátásokkal számol a következő években?

A biztosítási szegmensben nem számítok nagy fejlődésre, ezt inkább a banki, illetve az utazási piacterünktől várom el. Az év végén, jövő év elején változtatunk a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos modellünkön. Három éve tesszük lehetővé egyszerű formában a banki termékek összehasonlítását, megérett arra az idő, hogy most egy magasabb szintre lépjünk, és többes ügynökké váljunk, amit elsősorban a kölcsönök terén szeretnénk megvalósítani. Továbbá szeretnénk egy negyedik üzletágat is elindítani, amely nagyon hasonlít a másik háromra abban a tekintetben, hogy szinte minden magyar háztartást érint, illetve az internet felhasználásával összehasonlíthatóvá tesz szolgáltatásokat, és azok árazását.

Nem árulja el, pontosan milyen területre vonatkozik majd az új szolgáltatásuk?

Ez még nagyon korai lenne, a szándék már megvan, de a konkrét döntést csak 2016 első negyedében hozzuk meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik