Gazdaság

Tovább lassul a magyar gazdaság növekedése

autogyar(430x286).jpg (Array)
autogyar(430x286).jpg (Array)

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2015. második negyedévben elkezdődött lassulása folytatódni fog. Az I. negyedévi 3,6 százalékos növekedést a II. negyedévben csak 2,7 százalékos dinamika követte, s a nyári adatok további fékeződésre utalnak. A tavalyi 3,6 százalék után idén a GDP 2,7 százalékos, jövőre 2 százalék körüli bővülése valószínű, főleg a beruházások idei stagnálása, jövő évi visszaesése következtében. A belső és külső egyensúly viszont kedvezően alakul.

Válság előtti szinten a GDP

A magyar GDP – a románhoz hasonlóan – 2015. II. negyedévében érte el a válság előtti szintet. A lengyel azonban ekkor már csaknem 25 százalékkal, a szlovák több mint 10 százalékkal haladta meg azt. Míg 2014-ben a magyar gazdaság átmenetileg az egyik leggyorsabban növekvő volt az EU-ban, az idei II. negyedévben a régióban már a lengyel, a cseh, a szlovák, a román és a lett is megelőzte.

Kína lassulása is bekavar

A világgazdaságban a kínai gazdasági növekedés tartósnak ígérkező lassulása miatt a korábbi prognózisoknál mérsékeltebb dinamika várható (gyengül az USA-ban megindult konjunktúra, várhatóan nagyobb mértékben mérséklődik az Európai Unió növekedési teljesítménye), amit nem ellensúlyoz az alacsony nyers- és fűtőanyag-árak, a laza monetáris kondíciók és a semleges fiskális politikák növekedésösztönző hatása.

A görög pénzügyi csomag ugyan rövid távon stabilizáló hatású, de a politikai kockázatok erősödnek: az EU egyelőre nem talál megfelelő választ a menekültügy kezelésére, növekednek a tagállamok közötti ellentétek.

A magyar gazdaságban további fékeződés várható

A magyar ipari és építőipari termelés júliusban és augusztusban is érezhetően csökkent az előző hónaphoz képest. A nyár folyamán lassult a kivitel bővülése is. A kiskereskedelemben kimutatott forgalom ugyan gyorsan bővül, de itt – mivel a pénztárgépek NAV-hoz kötése tavaly szeptemberben lett kötelező – az év utolsó négy hónapjában már ugyancsak lassulás várható. A magyar gazdaságban a következő hónapokban és 2016-ban további fékeződés valószínű, mindenekelőtt a fejlesztési célú EU-források átmeneti visszaesése, az üzleti beruházások visszafogottsága és a kiviteli lehetőségek romlása hatására. Ez utóbbi a kevés új ipari kapacitás, az exportálható mezőgazdasági árualap csökkenése és az európai, ezen belül a Magyarországnak különösen fontos autóipari konjunktúra mind bizonytalanabbá válásának a következménye.

A fogyasztás is lassabban nőhet

Idén az első nyolc hónapban a bruttó bérek 3,7 százalékkal nőttek. Az év egészében 3,5 százalékos emelkedésük mellett a reálkeresetek is hasonló mértékben emelkednek. A reáljövedelem és a fogyasztás dinamikája 2,5 százalék körüli lesz. Jövőre a bérkiáramlás kissé lassul, az áremelkedés az idei stagnálás után 2 százalék körüli lesz, de mindezt az szja 1 százalékpontos csökkentése részben ellensúlyozza. Így a reálkeresetek 2-2,5 százalékkal emelkednek. A reáljövedelem és a fogyasztás azonban csak 1,5 százalék körüli mértékben, vagyis az ideinél lassabban nő. A beruházások csökkenése és a kivitel bizonytalansága mellett tehát a fogyasztás némi lassulása is hozzájárul a gazdaság fékeződéséhez.

A hiányterv teljesülése bizonytalan

Az államháztartás első kilenchavi hiánya az egész évre tervezett deficit 107,5 százaléka. Ez részben az EU-finanszírozás egy része átmeneti felfüggesztésének következménye, ami azonban véget ért. A 2015-re előirányzott 2,4 százalékos és a 2016-ra tervezett 2 százalékos GDP-arányos deficit megvalósulása bizonytalan, mindkét évben ennél kissé magasabb hiány valószínű.

A külső egyensúly az I. félévben tovább javult, a folyó fizetési mérleg aktívuma és a beérkezett EU-transzferek is emelkedtek. Jövőre azonban ez utóbbiak jelentősen visszaesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik