A kiegyezés után, amikor az osztrákokkal kéz a kézben működtünk, a magyar demográfiai mutatók igen jónak mondhatóak. Az élve születések száma jelentősen meghaladta a halálozásokét: ezt nevezzük természetes szaporodásnak. A kedvező trend az első világháborúig tartott, és nem csoda: 1914 és 1918 között nagymértékű természetes fogyás indult meg. A világháború után ismét nőtt a természetes szaporodás, többek között azért is, mert az elcsatolt területekről Magyarországra felerősödött a bevándorlás. A két háború közötti szakasz azonban már figyelmeztető volt, hiszen a természetes szaporodás mértéke a korábbiakhoz képest jelentősen csökkent, és a kisebb, 2-3 gyermekes családmodell vált általánossá. Ugyanakkor a halálozások száma is csökkent, így összességében még mindig jelentős volt a népesség bővülése. A második világháború körülbelül 1 millió fős áldozatával igazi mélypont – pontosabban csúcspont a halálozások számában.
A háború utáni időszakban viszont már rétegelt társadalmi változások következtek be. Ekkor megugrott a háztartásokban a női keresők, dolgozók aránya, ami csökkentette a gyermekvállalási kedvet. Ugyanakkor az 1950-1955 közötti időszakban jelentős születési bumm látható. Ez a Rákosi-korszakban Ratkó Annához köthető, aki az abortuszt betiltotta, ezzel pedig jelentős születésszám növekedést tudtak elérni. „„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség” – mondták ekkor. Az 56-os forradalom újraírta a képet. A legális és illegális kivándorlás jelentős volt 1956 körül, amikor kb. 200 ezer ember hagyta el az országot. A 60-as években bevezették a három évig kapható támogatást, a GYES-t is, hogy a kormány ezzel serkentse a szülések számát. És nagyon sokan el is mentek GYES-re, szülni. A hetvenes évek közepén megint egy születési csúcsot láthatunk, ugyanis: a Ratkó-korszakban született lányok ekkorra jutottak szülőképes korba. Itt viszont egy új éra kezdődik.
A foglalkoztatottak száma az 1980-as évekre elérte az 5 millió fő feletti tömeget. Egyre több ember végzett felső- és főleg középfokú iskolát, ami a 70-es évek végére csúcsosodott, és eközben egyre többen költöztek fel városokba. Egyre kisebb lakásokba, garzonokba költöztek be az emberek, ami nem jó a gyermekvállalási kedv serkentésére. Több munka, több reáljövedelem, több fogyasztás – ezek mindig a népesség szám csökkenésével járnak. Volt, aki gyermekvállalás helyett kocsit vett, innen a hírhedt “Kicsi vagy Kocsi?” dilemma. A 80-as évek elejére már látható a Ratkó-hatás vége, eljött a trendforduló és a halálozások száma a születések fölé kerekedett. Vagyis, megindult az úgynevezett természetes fogyás, ami a mai napig tart…
Ha megnézzük a második világháború utáni születésszám grafikont, és azt átlagoljuk, akkor egy csökkenő trendben vagyunk. Ezt a tendenciát csak a cigányság tudta ellensúlyozni. A 60-as, 70-es években következett be a számukra a demográfiai robbanás, ekkoriban a cigány lakosság aránya az 1-2 százalékos arányról 4-5 százalékra tudott növekedni. Főleg a kis falvakban, Észak-kelet Magyarországon és a Dunántúl déli vidékein koncentrálódtak.
És itt is vagyunk a jelenkor Magyarországában. A rendszerváltás óta is folyamatosan, mindig több magyar hal meg, mint amennyi születik. Eközben a társadalmunk értelemszerűen egyre csak öregszik. Ez azzal jár, hogy a nyugdíjasok aránya növekszik, míg a keresők aránya csökken, így egyre kevesebb ember kénytelen eltartani egyre több másikat. Egyre nehezebb lesz tehát biztosítani a nyugdíjasok ellátását. Ez maga a demográfiai válság. Ha a gyermeklétszám növelése gazdasági okokból nem megy, akkor nem marad majd más, mint a bevándorlás ösztönzése – így különben elfogyunk. Mivel a kettős állampolgárságot kapott külhoni magyarok nem jönnek az anyagországba – egyesek túlzó várakozásaival ellentétben – , így a jelenkori migrációs helyzetet ilyen megközelítésben is meg kellene vizsgálni. De hát a magyar történelemben nem ez lenne az első társadalmi integráció, ugyanis a magyar nép bejövetele a Kárpát-medencébe, a tatárjárás utáni célzott betelepítések, a szlávokkal való keveredésünk és a teljes magyar történelem alapján a bevándorlásban – ha valakinek, akkor nekünk, magyaroknak – igazán nagy tapasztalatunk van már.
