Gazdaság
ellenőr (Array)

Egymilliárdot sajtolt ki a bliccelőkből a BKK

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 08. 11. 09:00

Jóval több jegyet és bérletet adott el tavaly a Budapesti Közlekedési Központ, mint négy évvel korábban, a pótdíjbevételek is egymilliárd forint felett alakultak tavaly - írja az Origo.

A négy évvel korábbinál húsz százalékkal több bérletet és 16 százalékkal több jegyet adott el a Budapest Közlekedési Központ (BKK) tavaly – számol be az Origo. A legnagyobb növekedés a kisgyerekes bérletek eladásában volt: ezekből három és félszer annyi kelt el tavaly, mint 2010-ben.

A BKK a javuló számokat a szolgáltatás minőségének javulásával és a jegykiadó automaták számának növelésével magyarázza. Nehezebb lett a feketén utazók dolga is, ugyanis egyre több járaton vezetik be az elsőajtós felszállást és a jegyellenőröket is közterület-felügyelők segítik a bliccelők nyakoncsípésében. Tavaly május óta pedig a bérletekre már a vásárláskor rányomtatják a személyi igazolvány számát, így a bérletbemutatásnál is nehezebb trükközni – emlékeztet a portál.

2011 és 2013 között a póddíjbevételek csökkentek, azonban tavaly jelentősen növekedett az így beszedett összeg nagysága: az egy évvel korábbi összeghez képest közel 300 millió forinttal több pénzt tudtak behajtani a bliccelőkön.

Egyre népesebb a főváros

A KSH adatai szerint szerint négy év alatt 23 ezer fővel nőtt a lakosságszám Budapesten, és 70 ezerrel több embert foglalkoztatnak a fővárosban – tehát egyszerűen több lett a potenciális tömegközlekedő, ez állhat a javuló tendencia hátterében. Több lett a turista is, ők jellemzően napi-, illetve hetijeggyel utaznak.

A legfontosabb tényező azonban a jegyek és bérletek ára: 2014. januártól 10 százalékkal, 9500 forintra csökkentették a teljes árú bérletek árát – a magánszemélyek esetén. A 3450 forintos kisgyerekes bérletek esetében a 261 százalékos növekedés mögött az áll, hogy a közgyűlés 2012-ben kiterjesztette a jogosultak körét. Azóta már nemcsak azok vehetnek ilyet, akik gyermekgondozási segélyt vagy gyermeknevelési támogatást kapnak, hanem például a terhességi gyermekágyi segélyben részesülők is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.