Gazdaság

Együtt: a BKV megzsarolta a Közbeszerzési Döntőbizottságot

3-as-metro(210x140).jpg (Array)
3-as-metro(210x140).jpg (Array)

Az ellenzéki párt szerint Tarlós Istvánnak személyes felelősséget kell vállalnia a bírságokért és a kártérítésért.

Metrótender

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tegnap azért engedélyezte a szerződésmegkötését az M3-as metró felújítására az orosz Metrowagonmash-al, mert a BKV egy levélben lényegében megzsarolta a KDB-t, hogy a metróvonal kritikus infrastruktúrája miatt bármelyik pillanatban leállíthatják a közlekedést, így szükséges a szerződés azonnali megkötése – írja az Együtt közleményében.

Ez a levél szerintük legalább annyira szól a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat felelősségéről, mint a metróvonalról. A M3 metróvonal nem egyik napról a másikra került ebbe az állapotba, ehhez képest a felújítással kapcsolatban az előző ciklusban semmilyen tényleges tevékenység nem folyt, és a tervezés is csak 2014 nyarán kezdődött meg.

Milliárdos bírsággal járhat

Hiába kérte ugyanakkor a BKV, hogy a felújítás sürgősségére hivatkozva minél előbb engedélyezzék a szerződéskötést az oroszokkal, és tekintsenek el a közbeszerzés körüli kételyektől, az eljárás ettől még nem szűnt meg: a KDB a szerződéskötés engedélyezésétől függetlenül vizsgálja az olcsóbb ajánlatot tevő és indokolatlanul kizárt észt Skinest Rail jogorvoslati kérelmét. Így ha a BKV szerződik az orosz Metrowagonmash-al, majd a későbbiekben a KDB vagy a bíróság helyben hagyják az észtek kifogásait, a Főváros milliárdos bírsággal, és a szerződés érvénytelenítésétől függően a Metrowagonmash vagy a Skinest jelentős kártérítési követelésével nézhet szembe – hívja fel a figyelmet az ellenzéki párt. 

Az Együtt nem tartja elfogadhatónak, hogy a Főváros vezetése felelőtlenül hazardírozzon a budapestiek pénzével. Ezért elvárjuk, hogy Tarlós István csak akkor engedélyezze a BKV számára a jogorvoslati eljárás lezárulása előtti szerződéskötést, ha személyes anyagi felelősséget vállal az esetleges bírságokkal és kártérítéssel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik