Gazdaság

Papcsák Ferenc havi 1,2 millióért szolgálja majd a hazát, a jegybankot, Matolcsyt

papcsak-ferenc(650x433).jpg (Array)
papcsak-ferenc(650x433).jpg (Array)

A megingathatatlan képviselő hamarosan távozik a parlamentből és elkezdheti felügyelni a Magyar Nemzeti Bankot. Jó fizetés és kevés munka jár.

Mindig is derék, szívvel-lélekkel a Fideszért harcoló politikus volt Papcsák Ferenc, Zugló egykori, köztiszteletben álló polgármestere. A Blikk szerint kifizetődő az éveken át tartó megtörhetetlen gerinc: a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának élére került a pénzügyekben is otthonosan mozgó képviselő. Azaz dehogy képviselő, Papcsáknak ugyanis az fb-elnökségért el kell hagynia az Országgyűlést.

 

Papcsák Ferenc eddigi szerény 897 ezer forintos fizetése magától értetődően emelkedik 1,2 millió forintra – turkált a politikus zsebében a lap. Papcsák szerencsére megérdemelt pihenőidejét is megkapja: a korábbi zaklatott képviselői életnek ülésestül, frakcióértekezletestül vége, elég akár havi egyszer bejárnia az MNB-be mostantól. Mivel Matolcsy György jegybankelnök kiválóan végzi feladatát, a lap egyik volt fb-s forrása szerint a bizottság nem is kapja meg a szükséges anyagokat, maga Matolcsy pedig még sose jelent meg az ülésen.

A Blikk megszólaltatta volna Papcsákot is, de ő jól megérdemelt szabadságát tölti külföldön. Az MNB arra nem válaszolt, pontosan milyen feladatai lesznek a hűséges fideszes politikusnak, de annyit azért megtudtak, hogy többfős titkárságot alkalmazhat majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik