Gazdaság
görög adósság (Array)

Stiglitz keményen beszólt a németeknek

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 07. 12. 21:30

A Nobel-díjas közgazdász a görög válság kezelése miatt ekézte a németeket. A nyugati országok is sarasak szerinte, mert támogatják az adóelkerülést.

Korábban a témában:

Élesen bírálta Németországot Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász, aki szerint Németország a görög adósságválsághoz való hozzáállásával súlyos, megrendítő csapást mért Európára. A Világbank volt főközgazdásza, aki egy nemzetközi fejlesztési konferencia miatt Addisz-Abebában tartózkodik, az AFP hírügynökségnek vasárnap adott nyilatkozatában azzal vádolta Németországot, hogy nem szolidáris Görögországgal.

“Nem lehet működtetni az euróövezetet egy minimális szintű szolidaritás nélkül. A válság teljes egészében aláássa a közös víziót és az európai szolidaritást. Ez katasztrófa” – mondta Stiglitz, aki szerint ésszerűtlen lenne, ha a brüsszeli tárgyalásokon újabb követelményeket támasztanának Görögországgal szemben.

Ha az Európai Központi Bank lehetővé teszi, hogy a görög bankok újra kinyissanak, és a hitelezők megállapodást kötnek Görögországgal, a sebeket be lehet gyógyítani. Ha azonban Németország eléri Görögország euróövezeti tagságának megszűnését, az “nagyon, nagyon súlyos károkat fog okozni” – véli a közgazdász, aki képmutatással vádolta az európai vezetőket.

“Az európai vezetők és általában a Nyugat bírálja Görögországot amiatt, hogy nem elég hatékony az adóbeszedési rendszere. Ugyanakkor a nyugatiak létrehoztak egy globális rendszert az adófizetés elkerülésére,… és a fejlett országok próbálják akadályozni az adóelkerülés megállítását célzó erőfeszítéseket. Nincs ennél nagyobb képmutatás” – magyarázta.

Az Oxfam nem kormányzati szervezet becslése szerint a fejlődő országok évente 100 milliárd dollár adóbevételtől esnek el a területükön működő multinacionális vállalatok adóelkerülési gyakorlata miatt. Stiglitz támogatja, hogy az ENSZ keretein belül hozzanak létre egy nemzetközi adóügyi szervezetet a multinacionális vállalatok megregulázására. Ez az elképzelés még nem nyerte el a fejlett nyugati országok támogatását.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.