Gazdaság

Orbán mondja meg, hány milliárdba került a fideszes gázmutyi

gazvezetek(430x286).jpg (Array)
gazvezetek(430x286).jpg (Array)

Az ellenzéki párt felszólította a miniszterelnököt, hogy összegezze az "új Simicska"kedvéért elszenvedett állami károkat. Az MSZP szerint 150 milliárd forintot kaszált a MET.

Gázmutyi

A Magyar Villamos Művek a bíróság döntése miatt volt kénytelen nyilvánosságra hozni az elmúlt évek több tíz milliárdos nagyságrendű fideszes gázmutyijának szerződéseit. A kormány évekig pályázat nélkül biztosította a hazánkat Ausztriával összekötő gázvezetéket egy külsős, offshore hátterű cégnek, amelyben fideszes oligarchák kereshettek a gázüzleten a magyar állam helyett – írta a DK közleményében. 

A nyilvánosságra került adatokból jól látszik, hogy a MET-nevű offshore cég pár év alatt több tíz milliárd forint bevételt tehetett zsebre a magyar adófizetők kárára, egymilliárd köbméter gázról azonban még mindig nincsenek pontos információk.

Az Orbán-kormány alá tartozó állami cég még a mostani bírósági döntéssel is képes szembemenni, hogy eltitkolja, mennyit kereshetett – többek között – az “új Simicskaként” is emlegetett Garancsi István a fideszes gázmutyin.

A Demokratikus Koalíció mint közleményükben kiemelik, már korábban is az Európai Bizottsághoz fordult a magyar emberek folyamatos átverésének megakadályozásáért. A Bizottság idén február 27-én fel is szólította a magyar kormányt a jogsértő helyzet megszüntetésére, kilátásba helyezve egy kötelezettségszegési eljárást. A milliárdos gázmutyi azóta megszűnt, az okozott károk mértékét azonban továbbra sem tudhatjuk meg.

A DK felszólítja Orbán Viktort, hogy összegezze az “új Simicska” kedvéért elszenvedett állami károkat, mondja meg, hogy mennyi pénzünkbe került a fideszes gázmutyi!

MSZP: 150 milliárd forintot “kaszált” a MET a gázkereskedelemmel

Az MSZP számításai szerint a MET Zrt. 150 milliárd forintot “kaszált” a kormány által jogszabályban biztosított gázkereskedelmi rendszerrel, miközben 4,1 milliárd forint volt a magyar állam haszna.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, mindent megtesznek azért, hogy ez a 2011 és 2014 között megszerzett pénz visszakerüljön a magyar emberekhez. A magyar jogi lehetőségek korlátozott volta miatt vizsgálják annak lehetőségét, hogy tiltott állami támogatás miatt az Európai Bizottsághoz fordulnak, és így szerzik vissza a hasznot a cégtől – jelezte.

Elmondta, a kormány a rezsicsökkentés által havi 3000 forinttal “eltakarta” az emberek szemét, holott ezen felül további 10 százalékkal is lehetett volna csökkenteni a gáz és a távhő árát. Hozzátette: számításait az MVM Partner Zrt. által egy per után kiadott közérdekű adatok alapján végezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik