Az új Duna-hídról szólva Kovács Zoltán azt mondta: 41 érintett település van, amely eddig is szervesen kapcsolódott Pakshoz, és az elmúlt néhány hét konzultációin többször is szóba került, szükség lenne egy új Duna-hídra, amely lehetővé tenné, hogy a Paksra bejáró dolgozóknak ne kelljen akár másfél-két órát autózniuk.
Arra a kérdésre, hogy mikor épülhet meg a híd, azt mondta: egyelőre felelőtlenség lenne meghatározni ennek időpontját.
Az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott, a tagállamoknak javasolt bevándorlási kvótával kapcsolatos kérdésre a kormányszóvivő úgy válaszolt: a kormány szerint a kvótarendszer rossz. A migráció, illegális migráció kérdésében részben uniós, részben tagállami szinten, szigorúan szabályozva kell dönteni – tette hozzá.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy döntés született egy új Duna-híd építéséről Kalocsa térségében. Az építkezés 6-8 ezer embernek adhat munkát. A tárcavezető hangsúlyozta: szó sem lehet arról, hogy Magyarország kvóta alapján fogadjon be bevándorlókat. Azt mondta: a kormány ellenzi az Európai Bizottság vonatkozó javaslatát.