Gazdaság

Olajcég aknázta alá az EU környezetvédelmi tervét

Mindent bevetett a Shell azért, hogy 2030-ra csak 40 százalékkal kelljen kevesebbet kipufogni az EU-ban. A lényeg, hogy nem tagállamonként határozták meg, ki mennyi káros anyagot lőhet a légkörbe, hanem egyetlen közös számot adtak meg.

Tavaly novemberben az Európai Bizottságot képviselő José Manuel Barroso még lelkesen nyilatkozott az EU által kitűzött klímavédelmi célokról, de úgy tűnik, az unió zsákutcába szorította magát: a Guardian szerint ugyanis a 2030-ra szóló célszámokat a Shell olajipari cég lobbizta ki még 2011-ben. A britek eleve fúrták a megállapodást, így nem került bele, hogy az egyes államoknak az energiahatékonyságot és a megújuló források arányát növelni kell.

A Shell a Barrosónak írt levelekben azt akarta bizonyítani, hogy 500 milliárd eurót (151 ezer milliárd forint) spórolhatnak hosszú távon, ha a gázra helyezik a hangsúlyt. “A gáz jó Európának, Európa pedig jól áll gázban” – fogalmazott egy levélben Malcolm Brinded Shell-igazgató. Szerinte a gázzal az EU versenyképes maradhatna, miközben azért csökkenne a szén-dioxid-kibocsátása is. A gáz a lap szerint azért jobb, mint a szén, mert feleannyi károsanyagot füstöl a légkörbe égetéskor.

 

A Shell legendásan nagy lobbista, a brit kormányt folyamatosan fűzik, de az unióban is évi 4,5 millió euró (1,36 milliárd forint) között költenek. Mivel egyre több helyen tárnak fel palagázkészleteket, a Shellnek különösen érdeke a gáz felé terelni az EU-t. Végül abban állapodtak meg, hogy az 1990-es szinthez képest 2030-ra 40 százalékkal csökkentik a tagok a kibocsátást és 27 százalékra növelik a megújuló energiaforrások felhasználását. Ez azonban az EU-ra mint egészre vonatkozik, ezek a számok nem tagállamonként elérendő célok.

A megújulókat képviselő szövetségek és egyesületek persze bírálták az uniót, amiért lefeküdt a gázlobbinak, holott sokkal ambiciózusabb számokkal is előállhatott volna. A Shellt is sok kritika éri mostanában a kanadai (különösen szennyező) kátrányhomok-kitermelése vagy épp a brazíliai bioetanol-programja miatt. A cég persze közölte, támogatja az EU-t a károsanyag-kibocsátás csökkentésében és hogy természetesen szokott egyeztetni az EU döntéshozóival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik