Gazdaság

Már szállítottak gázt a magyar-szlovák gázvezetéken

gazvezetek(960x640).jpg (gázvezeték)
gazvezetek(960x640).jpg (gázvezeték)

Szombaton elkezdtünk gázt behozni Szlovákiából. Vasárnap abbahagytuk.

Már szállítottak gázt a magyar-szlovák vezetéken, ami az FGSZ Zrt. által közzétett adatokból derül ki.

A Napi Gazdaság keddi számában idézett adatok szerint a múlt héten csütörtöktől szombatig a magyar–szlovák vezetéken napi egymillió köbméternél kisebb mennyiségben érkezett gáz Magyarországra. A szállítás – ami vasárnap leállt – egyirányú volt, kifelé a három nap egyikén sem áramlott a gáz.

A lap szerint a mennyiségből arra lehet következtetni, hogy a gázvezetéken tesztüzem zajlott. A lap emlékeztet arra, hogy a Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. korábbi közleménye szerint április 8. és 10. között tesztelte vezeték részét képező szadai kompresszort.

Felidézik, hogy a szállításnak már az év elején el kellett volna kezdődnie. Később Aradszki András, a fejlesztési tárca államtitkára január végére valószínűsítette az indulást, ám ez is meghiúsult. Az MGT február végén hirdette meg a cső kapacitásait a próbaüzem időszakára, amit akkor március 10. és április 30. közöttre jeleztek.

Az uniós támogatással elkészült vezetéken Szlovákiából Magyarországra évente körülbelül négymilliárd, visszafele évi 1,6 milliárd köbméter földgáz mehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik