Gazdaság

Az E.ON és az ENI is kivonulhat a magyar gázpiacról

radiator(210x140).jpg (radiátor)
radiator(210x140).jpg (radiátor)

Úgy tűnik, nem kell különösebb erőfeszítéseket tennie az állami földgázszolgáltatónak, hogy megszerezze a lakossági ügyfelek zömét. A külföldi szolgáltatók egymás után dobhatják be a törölközőt.

A Magyar Nemzet információi szerint a német E.ON és az olasz ENI is hamarosan visszaadhatja egyetemes gázszolgáltatási engedélyét. (Ez az az engedély, amely a lakossági kiszolgálást teszi lehetővé.) Mint már hírt adtunk róla, a francia GDF-Suez pedig már be is jelentette ez irányú lépését.

Ráadásul a veszteségeket is megkapná az állam

Ha ez bekövetkezne, akkor egy csapásra az állami tulajdonú Főgáz Zrt. válna a mintegy 3,3 millió hazai lakossági fogyasztó ellátójává. Ami egyben azt is jelentené, hogy a családok gázellátásán a kormány által mesterségesen leszorított gázdíjak miatt keletkező évi több tízmilliárd forint nagyságrendű veszteség is az állami gázvállalatnál csapódna le. Csakúgy, mint a nem fizető felhasználók miatt évről évre halmozódó több milliárd forint kintlévőség – állítják a lap által megkérdezett szakértők.

Szerintük a Főgáznál jelentkező hiányt később adóforintokból kellene pótolni, ami az Európai Unió szabályai szerint tiltott állami támogatásnak minősülne. Abban az esetben pedig, ha a Főgáz – természetesen a többi esetleg piacon maradó szolgáltatóval együtt – engedélyt kapna a kormánytól a gázárak emelésére a veszteségei lefaragásához, a lakosság a jelenleginél többet fizetne a gázért.

Van azonban olyan vélemény is, hogy áremelés nélkül is nyereséges lehet az állami gázcég. Ha kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik