Gazdaság

Nagyon megy a BKK-nak, egyre több jegyet adnak el

bkv-ellenor(960x640).jpg (bkv-ellenőr)
bkv-ellenor(960x640).jpg (bkv-ellenőr)

Csak a nyugdíjasbérlet nem fogy jobban, mint eddig. Minden más igen.

A nyugdíjasbérletek kivételével minden jegy- és bérlettípusból többet ad el a BKK, ezért az eladásból származó bevétel folyamatosan gyarapszik, írja a Napi Gazdaság. A budapesti közösségi közlekedési eszközökre érvényes jegyek eladása tavaly több mint 16 százalékkal nőtt az előző évihez képest.

A teljes árú bérletek forgalma 2010 és 2014 között 21,8 százalékkal bővült. A tanulóbérlet esetében a vizsgálat időszakban majdnem 16 százalék volt a növekedés, tavaly 7,3 százalékkal többet adtak el belőle, mint egy évvel korábban. A kisgyerekes bérletek eladása az elmúlt négy évben csaknem 262 százalékkal nőtt. A nyugdíjas bérletekből viszont 2010 és 2014 között 24 százalékkal kevesebbet adtak el, amit a BKK azzal magyaráz, hogy változtak a nyugdíjaskedvezmény igénybevételének kritériumai.

A nettó menetdíjbevétel 2010-ben körülbelül 50 milliárd forint, 2011-ben 51 milliárd, 2012-ben 52 milliárd, 2013-ban pedig már 57 milliárd forint volt. Előzetes becslés szerint tavaly körülbelül 60 milliárd forint bevétele származott a BKK-nak a jegy- és bérleteladásból.

A pótdíjazottak száma is növekedett az utóbbi években, 2013-ben 295 ezer, tavaly pedig már 363 ezer esetben pótdíjaztak bliccelés miatt. Ennek megfelelően az ebből származó bevétel tavaly meghaladta az egymilliárd forintot, míg egy évvel korábban mintegy 660 millió forintot tett ki. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik