Gazdaság

A taxiknál és a fodrászoknál nem lesznek idén pénztárgépek

Kevés az esély a taxisok és a fodrászok idei pénztárgépesítésére. A nemzetgazdasági tárca ennek ellenére bevételre számítana ebből az idén.

A Világgazdaságnak Novák Zoltán, a magyar Pénztárgép Szövetség elnöke elmondta: ha csak a korábbi gépekkel kell ellátni a szépségiparban dolgozókat, akkor is féléves bevezetési periódussal kell számolni. “Vannak ugyan még kasszák raktáron, de ennyi megbízható masina nincs az országban” – fogalmazott a szakember. A becslések szerint 50-70 ezer gép értékesítésére lehet számítani, ha mind a szépségiparban, mind a taxisok körében kötelezővé teszik az online pénztárgépek használatát. 

Novák Zoltán megjegyezte azt is, hogy abban az esetben, ha a gépeknek speciális elvárásoknak is meg kell felelniük – a fodrászoknál például több adózó által használható gépekre lehet szükség, míg a taxisoknál több berendezés mellé kell a pénztárgépet beilleszteni – akkor várhatóan további 3-6 hónap kell a fejlesztések elvégzéséhez.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor azzal számol, idén mintegy 20 milliárd forint többletbevétele keletkezhet a költségvetésnek e lépéstől. A tárca azt ígéri, minél hamarabb előáll az erről szóló javaslattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik