Gazdaság

Brókercsőd – ahol nem okoz gondot

quaestor (quaestor)
quaestor (quaestor)

A QuaesTour utazásszervező cég és a cégcsoport másik idegenforgalmi illetve további két befektetési társasága zavartalanul működik.

Nem okoz problémát QuaesTour Utazásszervező és Utazásközvetítő Kft. tevékenységében, hogy öncsődöt jelentette QUAESTOR Financial Hrurira Kft., illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részlegesen felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét – közölte a QuaesTour turisztikai igazgatója az MTI érdeklődésére kedden.

Végh Balázs hangsúlyozta, hogy a QuaesTour, a kötvénykibocsátást végző cégtől független, önálló jogi személyiségű társaság. Ezért nincs probléma az utazásszervező cég működésével – mondta az igazgató.

A másik három cég is üzemel

A hírügynökség kérdésére a cégcsoport azt is közölte, hogy miután a QUAESTOR Financial Hrurira Kft. – a cégcsoport kötvénykibocsátó cége – hétfőn öncsődöt jelentett, a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) hivatalból kellett vizsgálatot indítania a kötvényforgalmazónál, a QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél.

A QUAESTOR csoport másik három cége – vagyis a QUAESTOR Befektetési Alapkezelő Zrt., a QUAESTOR Idegenforgalmi és Kereskedelmi Zrt., valamint a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt. – nem érintett az ügyben, ezek a cégek jelenleg is működnek – közölte a cég.

Brókerügy – ez történt kedden

A QUAESTOR Financial Hrurira Kft. kedden jelentette be az öncsődöt. A döntést azzal indokolták, hogy a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. A kialakult pánik során pedig ügyfeleik olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a QUAESTOR csoport likvid pénzügyi eszközeit, ezért az állam segítségét kérték.

Ugyanakkor az MNB részlegesen felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét és kilátásba helyezte, hogy felügyeleti biztost rendel ki az intézményhez. Az MNB a cégnél hétfőn indított célvizsgálat során a szabálytalanságokat észlelt a társaságnál – közölte a nemzeti bank.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik