Csányi Sándor sajtótájékoztatóján közölte, hogy várhatóan részvényenként 146 forint lesz az osztalék, hasonlóan a tavalyihoz.
A pénteken megjelent gyorsjelentés szerint az OTP Bank az utolsó negyedévben az elemzői várakozásokat felülmúlva 10,928 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, de éves szinten 102,258 milliárd forintos veszteséget szenvedett el, a 2013-as, 64 milliárdot meghaladó profit után.
Az OTP csoport konszolidált korrigált adózott nyeresége 4 százalékkal, 10,230 milliárd forintra csökkent 2014 utolsó negyedévében, az év egészében pedig – csaknem 20 százalékos éves csökkenéssel – 118,014 milliárd forint volt derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentésből.