Gazdaság

Gázpóker – Orbán komolyan gondolja

gazvezetek(210x140).jpg (gázvezeték)
gazvezetek(210x140).jpg (gázvezeték)

Az oroszok egyre inkább nyomják a török vezeték megépítését. Mi pedig a Déli Áramlat magyar szakaszának megépülését szorgalmazzuk, miközben az EU-val is egyeztetünk

Egyre inkább úgy fest, az oroszok teljesen komolyan gondolják a Déli Áramlatot kiváltó török vezetéket. Az elmúlt hónapokban lényegében hetente találkoztak az illetékesek. Az egyeztetések jelentős része ráadásul viszonylag magas szinten zajlik: Alekszej Miller Gazprom-vezér például december eleje óta négyszer is találkozott Taner Yıldızzel.

A projektet állítólag az oroszok nyomják jobban – írja a Figyelő. A lapnál úgy tudják, az oroszok azt szeretnék, hogy már tavasszal valami írásos nyoma is legyen a két ország közötti megállapodásnak, akár egy kormányközi szerződés formájában, 2016-ban pedig már szállítanának is gázt a Fekete-tenger alatt.

A magyar kormány is felült a török vonatra

Ez azt jelenti, jó esély van arra, hogy mégis megépül a Déli Áramlat magyar szakasza. A beruházásért felelős Déli Áramlat Zrt. ügyvezetője múlt héten már Moszkvában tárgyalt. Más kérdés, hogy a kabinet korántsem csak ezzel a projekttel számol: az EU-val is egyeztetünk a lehetőségekről.

Az orosz és török energetikai kapcsolatok ápolása mellett hazánk abban az uniós szakértőkből álló csoportban is képviselteti magát, amelynek célja a Déli Áramlat lemondása miatt kialakult helyzet megvitatása, s a Közép-Európa gázellátásának biztonságát garantáló lehetőségek feltérképezése.

A déli gázfolyosóban érintett országok, illetve az Európai Bizottság képviselői először két hete ültek össze Szófiában, ahol három alcsoport felállításáról döntöttek.

Bővebb információt a csütörtökön megjelent számban talál.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik