Gazdaság

A járműgyártás volt az ipari termelés motorja

autogyar(210x140).jpg (autó, autóipar, autógyár, szerelő, munkás,)
autogyar(210x140).jpg (autó, autóipar, autógyár, szerelő, munkás,)

Tavaly az ország minden régiójában nőtt az ipari termelés az előző évihez képest, a második félévben azonban kissé visszaesett a lendület. A prímet a feldolgozóipar vitte, melynek minden alágazata bővülést mutatott.

Az előzetes becslésnek megfelelően 2014-ben 7,6 százalékkal nőtt az ipari termelés, ezen belül decemberben kicsit visszafogottabb, 7,1 százalékos bővülést mért a KSH. 2013-ban még csak 1,1 százalékos bővülés mutatkozott.

 

A mostani statisztika tartalmazza már a részleteket is. Ezek szerint, mint már sejteni lehetett, 2014-ben az ipari termelés motorja a legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipar volt (+8,6 százalékos növekedéssel), azon belül is a járműgyártás (+20,6 százalék) teljesített a legjobban.

Az építőipar viszont

Mérsékelt bővülés jellemezte viszont többek között a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártását (+1,3 százalék), és például az élelmiszer, ital és dohánytermék-gyártást is (+4,8 százalék).

Hasított az export

Az ipari export is bővült tavaly, 9,8 százalékkal haladta meg az előző évit (akkor még csak 4,4 százalékos volt a bővülés). Az ipari termelés 60,8, ezen belül a feldolgozó-ipari értékesítés 73,4 százaléka ment exportra. A járműgyártás kivitele bővült a legjobban, 20,5 százalékkal. Az exportdinamikát tekintve januárban volt a mélypont (-12,4 százalék), decemberben pedig a csúcs (14,8 százalék). 

A belföldi értékesítés ennél jóval szerényebben bővült tavaly, mindössze 1,1 százalékkal.

 

Sok az új rendelés is

Az új rendelésállomány decemberben 14,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ezen belül a belföldi rendeléseké 2,1, az exportrendeléseké pedig 15,2 százalékkal volt magasabb. Ami még beszédes: az egy alkalmazottra jutó 5,1 százalékos termelésbővülés 2,5 százalékos létszámnövekedés mellett következett be. Vagyis az ipar is hozzájárult a foglalkoztatási statisztika fényezéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik