Gazdaság

Mégis hozzányúlhatnak az alapkamathoz

MNB (magyar nemzeti bank, MNB)
MNB (magyar nemzeti bank, MNB)

Elemzők szerint az inflációs adatok miatt felülbírálhatja korábbi tervét a jegybank.

A kamat legutóbbi csökkentésekor, tavaly júliusban a jegybank monetáris tanácsa 2,1 százalékra vitte le az alapkamatot. Ekkor Matolcsy György elnök azt is bejelentette, hogy tartós tartásra rendezkednek be, vagyis 2015 végéig nem nyúlnak hozzá az irányadó rátához. Már akkor is felvetődött, vajon valóban így lesz-e? Mindenesetre az ígéretet eddig tartották is. Legutóbb januárban is maradt 2,1 százalék az alapkamat. 

 

Ugyanakkor azt is mondta a jegybankelnök, hogy a monetáris tanács nem zárja ki, hogy – ha az alapfolyamatok indokolják – ismét kamatcsökkentési ciklust nyisson. De ezt tavaly nyáron nem tartotta reálisnak. Azóta azonban változtak az idők.

Az áresés miatt faraghatják az alapkamatot

A legfrissebb KSH jelentés szerint januárban megint 1,4 százalékkal csökkentek átlagban az árak éves szinten. S pont az árak csökkenését jelző inflációs adatok miatt számítanak a jegybanki alapkamat mérséklésére az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már márciusban dönthet az alacsonyabb alapkamatról.

Az elemzők szerint újabb vágás jöhet

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője emlékeztetett arra, hogy az MNB a decemberi inflációs jelentésében idén az első három hónapban mínusz 0,1 százalékos éves inflációs rátával számolt, de már a januári adat után is úgy tűnik, hogy az előrejelzés nem fogja megállni a helyét. Az elemző szerint márciusban már csökkentheti az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa és három-négy lépésben az irányadó rátát a jelenlegi 2,1 százakról akár 1,5 százalékig vághatja.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szintén azt emelte ki, hogy januárban az MNB decemberi inflációs alappályájánál 1 százalékponttal alacsonyabb lett a drágulás mértéke. Ennek nagy része ugyan az olajár esésével magyarázható, de jelentősen mérséklődtek a várakozások is – mondta. Az elemző szintén a jegybanki alapkamat márciusi csökkentésére számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik