Gazdaság

Tesco-zárás: egymás kezéből tépték ki a tévéket

tesco(960x640).jpg (tesco)
tesco(960x640).jpg (tesco)

Kis híján ölre mentek a vevők a kiszemelt áruért a szerdán este bezáró tolnai Tescóban – írja a Teol.hu.

Dugig tele volt a tolnai Tesco áruház parkolója szerdán délelőtt tíz órakor. Alig lehetett helyet találni, olyan sűrűn álltak az autók. Odabent pedig a Teol.hu tudósítás szerint igencsak forró volt a hangulat. Két házaspár éppen azon vitatkozott, melyikük ért oda előbb a kiszemelt színes tévéhez, egy fiatal férfi pedig hangosan morogva tolta üres kocsiját, miközben barátnőjét ostorozta, aki – elmondása szerint – az öltözködéssel elhúzta az időt, így már későn értek az üzletbe.

Aki nem sietett, az valóban lemaradt. Az elektronikai részlegen üresen tátongtak a polcok, csupán egy-egy kenyérpirító, vízforraló árválkodott rajtuk, de a kertészeti osztályon sem maradt sok minden.

A beszámoló szerint ugyanakkor az eladók az utolsó munkanapjukon is mosolyogva tudtak beszélgetni a vevőkkel. Arról azonban nem nyilatkoztak, vagy nem nyilatkozhattak, hogy mostantól mi lesz velük, de állítólag a munkatársak nagy részének másik áruházában talált állást az üzletlánc. A bezárás nemcsak a Tesco dolgozóit érinti, hiszen az áruházban üzletet bérlő vállalkozóknak is csomagolniuk kellett.

Mint azt korábban megírtuk a Tesco Február 4-én, azaz szerdán a következő áruházakat zárta be:

Abony (Szolnoki út 118.), Hajdúböszörmény (Külső-Újvárosi u. 6.), Püspökladány (Bocskai út 72.), Tolna (Szedresi u. 37.), Nagykáta (Jászberényi út 1/D.), Budapest, (Mátyás tér 14.), Törökszentmiklós (Szőlőhátulja dűlő 3.), Nyergesújfalu (Ipari Park 019/8hrsz.), Tatabánya (Köztársaság u. 1/f.), Sopron (Teleki P. u. 21.) és Győrben 3 áruházát (Ifjúság krt. 80.; Liget u. 85 és Szent István út 25.)

Abonyban, Hajdúböszörményben, Püspökladányban, Tolnán, Nagykátán, Törökszentmiklóson, Nyergesújfalun egyetlen áruházuk volt csak, amelyre februárban lakat kerül. Tatabányán a bezárton kívül van még egy másik áruházuk, Sopronban és Győrben pedig több üzletük marad még, és persze a fővárosban is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik