Gazdaság

A Tesco megállapodott a szakszervezetekkel

tesco(960x640).jpg (tesco)
tesco(960x640).jpg (tesco)

Lezárultak az egyeztetések a Tesco és a dolgozóit képviselő szakszervezetek között a boltbezárások által érintett munkatársak jövőbeni lehetőségeiről - derül ki az áruházlánc közleményéből. A Tesco eredeti szándékával összhangban az érintett kollégák túlnyomó többségének új pozíciót kínál. 

Kedden lezárultak a Tesco és a munkavállalóit képviselő szakszervezetek közötti egyeztetések. Az intenzív tárgyalássorozat január 20-án indult, azt követően, hogy a Tesco bejelentette 13 magyarországi üzletének bezárását. Akkor a vállalat azt a célt fogalmazta meg, hogy a lehető legtöbb érintett kollégának a Tescón belül új lehetőséget találjon.

Viszont…

A dolgozók több mint 70 százaléka marad

Az egyeztetések mind a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével mind pedig a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével a nyitott és őszinte kommunikáció, illetve valódi partneri együttműködés jegyében zajlottak – áll az áruházlánc közleményében.

A Tesco és a szakszervezetek közötti megállapodás értelmében az érintett, és jelenleg aktív státuszú munkatársak több mint 70 százalékának, 350 főnek tudnak új álláslehetőséget felajánlani a Tescón belül.

Ők egy másik áruházban, vagy a Tesco valamelyik logisztikai központjában folytathatják a karrierjüket. Nekik a következő néhány napon belül lesz lehetőségük eldönteni, hogy elfogadják-e a felajánlott pozíciót és a Tescónál maradnak, vagy a vállalaton kívül keresnek másik lehetőséget.

Akik maradnak

Akik elfogadják az ajánlatot és az új pozíciót, a munkafeltételeik megváltozására való tekintettel a vállalattól egy egyszeri támogatást is kapnak. A megállapodás értelmében a Tesco minden érintett, összesen 17, megváltozott munkaképességű munkavállalójának ajánlatot tett a továbbfoglalkoztatásra, csakúgy, mint minden az öregségi nyugdíjkorhatár előtt állók kollégának is.

És akik nem

A Tesco 60 kollégájának nem tud a vállalaton belül új pozíciót ajánlani, míg 90 munkavállaló saját maga döntött úgy, hogy a vállalaton kívül keres új lehetőséget, és közülük többek kiléptetése vagy folyamatban van, vagy már elhagyták a vállalatot. Az érintettek közül 66-an tartós távollévők, például betegállományban vannak, vagy szülési szabadságukat töltik. Ők továbbra is állományban maradnak.

A Tesco, korábbi ígéretének megfelelően támogatja azokat a munkatársait is, akiket nem tud tovább foglalkoztatni. A számukra összeállított juttatási csomag túlmutat a törvény által elvártakon; azokat plusz egy hónap jövedelemmel egészíti ki. Ezen túl speciális képzésekkel és állásbörzével is segíti álláskeresésüket.

Mindent elkövetnek a dolgozókért az ígéret szerint

Nigel Jones, a Tesco magyarországi vezérigazgatója elmondta:
„Ahogy azt a boltbezárások bejelentésekor is kiemeltük, mindent elkövetünk, hogy az érintett 566 munkatársunk számára a lehető legjobb megoldást tudjuk felajánlani. Örülünk, hogy a kollégákat képviselő szakszervezetekkel hasznos, őszinte és konstruktív párbeszédet tudtunk folytatni, melynek során mindegyik fél a dolgozók érdekeit tartotta szem előtt.

Nagyra értékelem, hogy ilyen partnereink voltak az egyeztetések során, s az eredetileg meghatározott alapelveinknek megfelelően, vagyis a törvény által elvárt juttatásoknál kedvezőbb feltételekkel köszönünk el azoktól, akiknek sajnálatos módon nem tudtunk új pozíciót felajánlani. Bízom benne, hogy ez a példaértékű egyeztetés-sorozat egy új és őszinte párbeszéd kezdetét jelenti mindkét szakszervezettel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik