Gazdaság

Lassabban fogyott a magyar

kisbaba (kisbaba, )
kisbaba (kisbaba, )

A halálozások száma csökkent, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,4 ezrelékre mérséklődött a 2014. január és november közötti időszakban, az egy évvel korábbival összevetve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

Mint közleményükben kifejtették: előzetes adatok szerint 2014 első tizenegy hónapjában 83 534 gyermek született, 2,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám az év kilenc hónapjában emelkedett, februárban enyhén csökkent, októberben azonban nem változott az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A legnagyobb mértékű, 9,5 százalékos növekedést áprilisban regisztrálták.

A halálozások száma az év nyolc hónapjában kevesebb, három hónapban viszont több volt, egy évvel korábban – írta a KSH, kifejtve: különösen a júniusi visszaesés volt számottevő, amikor 6,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban. A tizenegy hónap alatt összesen 113 848 halálozást regisztráltak, ami 2013. január és november közötti időszakhoz képest 1,4 százalékos csökkenést jelentett.  A természetes fogyás 30 314 volt, amely 3829-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.

A KSH gyorsjelentésében kitért arra is, hogy az ezer lakoshoz viszonyított élve születések száma is növekedett, a halálozások száma pedig csökkent az előző évhez képest. 2014 első tizenegy hónapjában ezer lakosra 9,3 élve születés és 12,6 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-novemberhez viszonyítva.

A házasságkötések száma az év első hét hónapjában folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű növekedés februárban történt, amikor a házasságkötések száma 21,2 százalékkal haladta meg az előző évit. Augusztusban és szeptemberben közel azonos számú házasságot regisztráltak éves összevetésben. Az októberi jelentős, 8,1 százalékos visszaesést novemberben enyhe emelkedés követte 2013 azonos hónapjaihoz képest. 2014 első tizenegy hónapjában 36 494 házasságot anyakönyveztek, ami 3,9 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál – olvasható a KSH gyorsjelentésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik