Pénzügy

Jó hír: idén kevésbé fogyott a magyar

Az első félévben több gyermek született, mint tavaly, és a halálozások száma is kevesebb lett.

Mérséklődött a természetes fogyás üteme, miután 2014 első félévében több gyermek született, és kevesebben haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakához képest – olvasható a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) gyorsjelentésében.

A NGM már májusban megmondta

Születés

Az előzetes adatok szerint 2014 első félévében 43 130 gyermek született, 1282-vel több, mint egy évvel korábban. Ez egyébként 3,1 százalékos növekedést jelent.
Az év öt hónapjában nőtt, februárban pedig enyhén csökkent az egy évvel ezelőttihez hasonlítva. A legnagyobb mértékű növekedés áprilisban volt, amikor a 7032 gyermek született, ez az adat 9,4 százalékkal múlta felül az előző év áprilisit.

Halálozás

A halálozások száma 62 969 volt, amely 3 százalékos csökkenést mutatott 2013. január-júniushoz képest.
A KSH-jelentés szerint a halálozások száma az év öt hónapjában kevesebb, májusban viszont 5,3 százalékkal több volt, mint 2013-ban. Különösen júniusban csökkent jelentősen a halálozások száma, amikor tavaly júniushoz viszonyítva 10,4 százalékkal kevesebben haltak meg. Az év első hat hónapjában 1949-cel kevesebben haltak meg, mint 2013 első felében.

NGM augusztus 20-án:

Fogyás

Mivel a halálozások száma mérséklődött, a születéseké pedig emelkedett, ezért a természetes fogyás üteme is csökkent, 4,7 ezrelékről 4,1 ezrelékre. Ez a 2013. január-júniusi 23 070-nel szemben 2014 első félévében 19 839 főt jelentett.

Házasságkötés

A frigyek száma is számottevően emelkedett az előző év első félévéhez képest, az első öt hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, júniusban azonban 1,3 százalékkal elmaradt attól.
A legnagyobb mértékben februárban emelkedett, amikor 20,2 százalékkal több házasságot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest.

Az év első hat hónapjában anyakönyvezett 15 934 házasságkötés jelentősen, 7,8 százalékkal, 1150-nel haladta meg a tavalyi első fél évét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik